Bónis István: hogy is állunk azzal a ciánmentes technológiával?
A Nagybányán kidolgozott ciánmentes technológia gyakorlatba ültetéséről érdeklődött Bónis István, az RMDSZ parlamenti képviselője a Gazdasági Minisztériumhoz intézett kérdésében. Bónis elmondta, hogy hivatalos kérdését két hete küldte el a szakminisztériumnak, de válasz még nem érkezett megkeresésére.
„A Máramaros megyei bányák bezárását követően számos arany-tartalmú pirit betétek és meddő hányok maradtak a megye területén. A víz szennyezettsége mellett Nagybánya és térségének állandó gondja a bányák hulladékainak elhelyezése, megsemmisítése. Ezek zöme veszélyes hulladékot tartalmaz, melyek a meddőhányók közelében élő lakosokra káros hatással vannak” – taglalta Bónis István parlamenti képviselő, majd ezt követően ismertette, hogy a megyében számos befektető jelezte már szándékát arra, hogy ezeket az ökológiai bombákat ciános technológiával feldolgozza, de az önkormányzat, illetve a lakosság ellenzi ezt. „Az arany, az ezüst és más nemesfémek kitermelésére léteznek olyan szabadalmaztatott ciánmentes technológiák, amelyekkel ezeket a környezetet szennyező tényezőket fel lehetne számolni. Egy nagybányai kutatócsoport már 2011-ben bemutatott egy ilyen jellegű módszert Kolozsváron. Hajlandóak lennének felmérni a hatékonyságát és az eredményességét az általuk kidolgozott technikának, azzal a feltétellel, hogy a munkálatokhoz szükséges felszereléseket megkapják” – részletezte a Máramaros megyei parlamenti képviselő.
Bónis kifejtette, hogy egy japán cég nagy érdeklődést mutat, és hajlandó lenne biztosítani a szükséges felszerelést a nagybányai kutatócsoportnak, viszont ez azt jelentené, hogy a technológia gazdasági és ökológiai előnyei a befektetőt illetnék.
„Először 2007-ben tárgyaltunk egy ilyen jellegű technológia gyakorlatba ültetéséről, most a gazdasági minisztertől érdeklődöm arról, hogy hajlandó lenne-e befektetni ebbe a projektbe, amely az ország érdekeit szolgálná” – zárta a szakminisztériumhoz intézett hivatalos kérdését Bónis.
- 35449 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35451 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35451 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35452 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35454 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35454 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni