Fizetésképtelenné válik az Amerikai Egyesült Államok?


-A A+

Nem támogatja az amerikai államadósság-plafon megemelését a washingtoni képviselőház republikánus elnöke, amíg Barack Obama az ügyben nem hajlandó komoly párbeszédre. John Boehner ezt az ABC televíziónak nyilatkozva jelentette ki. „Az ország hitele forog veszélyben amiatt, hogy a kormányzat megtagadja, hogy leüljünk és beszéljünk" - hangoztatta.

A képviselőház elnöke szerint a republikánus többségű szövetségi alsóházban nincs meg a megfelelő számú szavazat ahhoz, hogy feltételek nélkül el lehessen fogadtatni egy törvénytervezetet az adósságplafon megemeléséről. Arra a kérdésre, hogy vajon az Egyesült Államok a fizetésképtelenség felé halad-e majd, ha Barack Obama nem hajlandó tárgyalni, Boehner kijelentette: „ez az út, amelyen haladunk".

A nyilatkozat arra utal, hogy John Boehner merevebb álláspontot képvisel, mint az amerikai kormányzat részleges lebénulásának első napjaiban, amikor sajtójelentések szerint a házelnök azt állította a republikánus honatyáknak, hogy el akarja kerülni az államcsődöt, akár azon az áron is, hogy a demokraták szavazataira támaszkodik, ahogy azt 2011 augusztusában tette.

A 16,7 ezer milliárd dolláros államadósság-limitet az amerikai pénzügyminisztérium szerint legkésőbb október 17-ig meg kell emelni, különben az amerikai szövetségi állam képtelen lesz eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. Az elnök és a demokraták zsarolásnak tartják a republikánus követeléseket, és a jelek szerint nem engednek a kényszernek.

Jack Lew pénzügyminiszter a Fox New televíziós csatornának nyilatkozva kijelentette, hogy súlyos következményei lesznek, ha megtörténik az „elképzelhetetlen", vagyis az Egyesült Államok fizetésképtelenné válik, és cselekvésre sürgette a kongresszust. Lew ugyanakkor nem volt hajlandó részletezni a technikai csőd hatásait. Több republikánus politikus szerint a kincstárnak akkor is lenne fedezete a részleges adósságszolgálatra, ha nem módosítanák az adósságlimitet.

Az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom által támogatott Ted Cruz republikánus szenátor a CNN-nek nyilatkozva kijelentette, hogy pártja az adósságplafon megemeléséért cserébe azt követeli, hogy hajtsanak végre jelentős, strukturális csökkentéseket az állami kiadásokban, ne vezessenek be új adókat és „enyhítsék" az egészségügyi reform okozta „károkat".

Charles Schumer demokrata szenátor az ABC-nek nyilatkozva kétségeit fejezete ki azzal kapcsolatban, hogy Boehner meghajolna a keményvonalas jobboldal nyomása előtt és hagyná bekövetkezni az államcsődöt, Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője pedig nyilatkozatban szólította fel a házelnököt: bizonyítsa be, hogy a képviselőházban nincs elég támogatója az adósságplafon emelésének.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X