Közösségi élmény is a Közgazdász Vándorgyűlés


-A A+

Az eddigi évekhez képest másfél naposra bővült a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) október 18-20. között szervezett 22. Közgazdász Vándorgyűlésének programja. Kérdéseinkre Pajzos Csaba, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja felelt, aki egyben a rendezvény főszervezője is.

Milyen indíttatással alakult a Közgazdász Vándorgyűlés és milyen igény volt rá az évek során?

A Közgazdász Vándorgyűlés az erdélyi magyar közgazdászok évenként megrendezésre kerülő kiemelkedő eseménye, mely a szakmai tapasztalatcsere mellett lehetőséget nyújt a különböző erdélyi megyék és régiók közgazdászainak találkozójára is.

Mitől lesz különleges a XXII. Közgazdász Vándorgyűlés és miben különbözik az eddigi évekhez képest?

Az eddigi évekhez képest másfél naposra bővül a rendezvény szakmai programja. Plenáris előadásokkal kezdünk péntek délután, melyet szombaton délelőtt szekciómunkálatok követnek és szombat délután fejezzük be a szakmai részt egy második rendezvényt lezáró plenáris ülésszakkal.

Miért pont Nagyváradon szervezik a rendezvény?

A Vándorgyűlést hagyományosan évente más-más erdélyi városban szervezzük meg, váltakozva erdélyi és partiumi városokban és így került 1998 és 2005 után sorra ismét Nagyvárad, mint ezen kiemelkedő rendezvény következő helyszíne. Az előző váradi rendezvényeket Félixfürdőn szerveztük, az idei lesz az első Vándorgyűlés, amelynek Nagyvárad és a Partiumi Keresztény Egyetem ad otthont.

Milyen szempontot vettek figyelembe, amikor kiválasztották a szekciókat és előadóikat?

Idei rendezvényünk központi témája Együttműködési és társulási formák a jövő gazdaságában. A plenáris előadókat és a szekciókat úgy alakítottuk ki, hogy szakmai előadásokon keresztül a résztvevők betekintést nyerjenek azokba az új együttműködési és társulási formákba, amelyek a szövetkezetek, ipari parkok, klaszterek, közbirtokosságok, vidékfejlesztés valamint a turizmus-vendéglátás mentén a jövő gazdaságának alappillérei lehetnek.

Milyen közösségi élményekkel lehet gyarapodni a szakmai előadáson kívül?

A Közgazdász Vándorgyűlés hagyományosan egy jó közösségi hangulatú rendezvény is, amely az elmúlt évek során közgazdászok, vállalkozók és a szakma iránt érdeklődők évenkénti találkozóhelyévé nőtte ki magát. A kötött szakmai programok mellett esténként jó hangulatú közösségi estélyeket is szervezünk, amelyek a résztvevők közötti szakmai hálók további építését és erősítését szolgálják.

Emeljen ki egy- két előadást, amire mindenképp el kell menni.

Plenáris előadónak nemzetközi és országos hírű szakértőket kértünk fel, ezen előadásokon mindenképpen érdemes részt venni. A szekciókba viszont olyan közönséget várunk, akik már tematikusan érdeklődnek konkrét együttműködési formák iránt.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X