Csőd szélén az Alitalia
A súlyos pénzügyi helyzetben lévő Alitalia olasz légitársaság csődbe juthat, ha nem sikerül megállapodni tőkeemelésről a következő hetekben.
A légitársaságnak mintegy 500 millió euróra van szüksége ahhoz, hogy a piacon maradjon, és végrehajtsa az áramvonalasításhoz szükséges intézkedéseket – közölték olasz kormányzati források. Az Alitalia részvényesei, amelyek között van például az Intesa Sanpaolo bank és az Atlantia autópálya-üzemeltető, a tervek szerint október 14-én legalább 100 millió eurós tőkeemelésről dönt.
Az Alitalia adóssága 1 milliárd euró körüli, nagyjából ugyanannyi, mint amikor 2008-ban megmentették a csődtől.
A nyár elején újabb, már a sokadik takarékossági csomagot dolgozták ki, amelynek fontos eleme a dolgozókkal kötött úgynevezett szolidaritási megállapodás és a vezetők javadalmazásának csökkentése. A szolidaritási megállapodás azt jelenti, hogy a dolgozók lemondanak bérük egy részéről, hogy ezzel munkahelyeket mentsenek meg. A menedzserek javadalmazását 10 százalékkal csökkentették, a vezérigazgató 20 százalékkal kap kevesebbet. Emellett korlátozták a dolgozók ingyenes utazását az Alitalia járatain, és részben fizetniük kell a szolgálati mobiltelefon használatáért.
A vállalat 2008 végén került a CAI olasz befektetői csoport tulajdonába valamivel több mint egymilliárd euróért, majd 2009 januárjában az Air France-KLM megvásárolta a cég 25 százalékos részvénypakettjét.
A kormány és a részvényesek elvben támogatják, hogy tovább növelje részesedését a cégben az Air France-KLM, sőt még azt sem zárják ki, hogy többségi tulajdonossá váljon. A kormány és az Alitalia menedzsmentje között kedden lezajlott megbeszélések azonban eredménytelenül értek véget, mert a felek között továbbra is nagy a nézetkülönbség.
- 35453 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35455 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35455 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35457 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35458 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35458 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni