Csak 2016-ban fejeződik be a romániai falvak villamosítása
Négy év múlva, 2016-ban fejezik be a romániai falvak villamosítását egy kormányhatározat-tervezet szerint. Az országban összesen 2240 településre nem jutott még el az elektromos áram.
A tervezet szerint a munkálatok 230 millió euróba kerülnek. Az összeg 90 százalékát az állami költségvetésből, 10 százalékát az érintett települések hozzájárulásából fedezik.A villamosítási program a Fenntartható Fejlődés Ügynökségének felügyelet alatt zajlik.
A Mediafax hírügynökség emlékeztet arra, hogy a 2003 utáni kormányok mindegyike megígérte a romániai településék villamosításának befejezését. Kilenc éve a Năstase-kabinet még 150 millió dollárra becsülte a munkálatok költségét. Az akkori tervek szerint 2005-ig a legeldugottabb tanyákra is el kellett volna jutnia az elektromos államot szállító vezetékeknek.
Összehasonlításképpen: Magyarországon 1963-ban fejezték be az ország teljes villamosítását.
- 35370 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35372 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35372 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35374 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35375 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35375 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni