Fuvarozók: a jövedéki adó tönkreteszi a szállítási ágazatot


-A A+

Tönkreteheti a szállítási ágazatot az üzemanyag jövedéki adójának növelése – vélekedik a Román Fuvarozók Szövetsége.

A kormány tervei szerint január elsejétől megemelt jövedéki adó rendkívül károsan érinti a teher- és személyszállítási piacot, felgyorsítva a piac széthullását – közölte kedden Augustin Hagiu, a fuvarozók szövetségének elnöke, aki szerint semmi garancia nincs arra, hogy a kormány az adótöbbletet valóban a közúti infrastruktúra fejlesztésére fordítja.

A kormány hétfő este jelentette be, hogy a jövedéki adót jövőre az infláció arányában növelik, emellett pedig az üzemanyag jövedéki adóját literenként hét eurócenttel emelik 2014-től. „Ez a közúti szállítási piacot teheti tönkre, mivel semmi sem kompenzálja az intézkedés szállítókra gyakorolt negatív hatását” – véli Hagiu. Elondta: a jövedéki adó emelése az üzemanyagdrágulát von maga után, a fuvarozók azonban hat hónaptól egy évig terjedő időtartamra szerződnek, az érvényben lévő szerződéseken pedig utólag nem lehet módosítani. „Ennek következtében sok fuvarozó cég megy majd tönkre" - véli Hagiu.

A munkaadói szervezet vezetője szerint az infrastruktúra fejlesztésére ajánlatosabb lett volna a magánszférát bevonni és átláthatóbbá tenni az ilyen jellegű szerződések lebonyolítását. „Egyelőre azt sem tudjuk, mi történt a Bechtelel, hiszen a kormánynál a sztrádaépítési szerződést sem találják, de azt sem tudjuk, mire fordítják az útadó címen begyűjtött összegeket” – magyarázta. Szerinte egyelőre csak az a biztos, hogy emelik a jövedéki adót, arra azonban semmi garancia, hogy a többletbevételt az eredeti célnak megfelelően használják majd fel.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X