Birtokhatár nem lesz, de szigorodnak a földvásárlás feltételei


-A A+

Szigorítani készül a kormány a hazai és külföldi magánszemélyek földvásárlásának feltételeit, de letett arról, hogy száz hektáros birtokhatárt vezessen be - derült ki egy sürgősségi kormányrendelet tervezetéből.

Az új jogszabály 2014. január elsején lépne hatályba, amikor lejár a külföldi magánszemélyek földvásárlására hirdetett hétéves moratórium, amelyről Románia 2007-es csatlakozásakor állapodott meg az Európai Unióval.

A szaktárca honlapján közvitára bocsátott tervezet szerint január elsejétől csak a mezőgazdasági képzettséggel rendelkező, vagy legalább öt éve földműveléssel foglalkozó román és uniós állampolgárok vásárolhatnak termőföldet Romániában. Az adott földterület bérlőinek, a településen élő 40 év alatti földműveseknek, a szomszédos parcellák tulajdonosainak és az államnak is elővásárlási joga lesz. Az államhatár 10 kilométeres szomszédságában található földeket csak a védelmi minisztérium jóváhagyásával lehet majd eladni. Az eladási ajánlatot az illető települések polgármesteri hivatalainál kell bejelenteni, az áruba bocsátott földterületek adásvételét pedig egy a miniszterelnöki hivatal alárendeltségébe tartozó országos hatóság fogja felügyelni.

A korábbi elképzelések szerint egy külföldi magánszemély által birtokolt terület legfennebb száz hektár lehet.

Románia uniós csatlakozási szerződése szerint 2013 végéig van érvényben a földmoratórium, ennek értelmében a külföldiek csak Romániában bejegyzett cégeken keresztül vásárolhatnak mezőgazdasági területet. A szerződés szerint 2014. január elsejétől kellene feloldani a moratóriumot.

Románia az EU-ban első helyen áll a külföldiek által birtokolt földterület nagysága tekintetében. Más országok állampolgárai eddig itthon bejegyzett vállalkozásokon keresztül vásároltak fel mezőgazdasági területeket, ezt a következőkben magánszemélyként is megtehetik. Az ország 700 ezer hektárnyi termőföldjeinek 8,5 százaléka került eddig - vásárlás vagy koncessziós szerződés révén - külföldiek által alapított cégekhez. Ily módon főleg olasz (24,29 százalék), német (15,48 százalék), arab (9,98 százalék) és magyar (8,17 százalék) tőkéjű cégek jutottak földhöz Romániában.








EZT OLVASTA MÁR?

X