Fekete Péntek: megkezdődött az őrület


-A A+

A hagyományos időpontnál egy héttel hamarabb kezdődött meg Romániában az árleszállítások őrülete. Fekete Pénteken kora reggel az összes fontosabb elektronikai termékeket forgalmazó üzletlánc és webáruház jelentős engedményeket tett. Az árleszállítások első hulláma vasárnap estig tart.

A legnagyobb forgalmazók reggel 7-kor tették közzé honlapjukon árajánlataikat. Akadtak olyan elektronikai termékek, amelyek már a nyitás után öt perccel elfogytak. Ez történt például az eMAG által kínált háztartási gépek és okostelefonok egy részével is.

Van olyan üzletlánc, amelynek honlapja nehezen bírja a megnövekedett látogatottsággal járó megterhelést: a Domo internetes oldala csütörtök este egyáltalán nem, péntek reggel pedig nehezen töltődött be.

Abszolút újdonságként idén az eMAG leszállított áru személygépkocsit is kínál eladásra. A forgalmazó igazgatója, Iulian Stanciu az eseményt úttörőnek és történelminek nevezte. Az eMAG honlapján 63 járműből lehet válogatni. A Dacia Dustert például 17 600 euró helyett 16 299 euróért kínálják.

Idén több mint 40 résztvevője a Fekete Pénteknek Romániában. Az elmúlt évekhez hasonlóan ez alkalommal is az informatikai és telekommunikációs termékekből, valamint a háztartási gépekből a legnagyobb a kínálat, de lehet majd leszállított áron vásárolni, többek között ruhát, cipőt, kozmetikumot és könyvet is. A maszol.ro összegyűjtötte a fontosabb üzletláncok és webáruházak árajánlatainak linkjeit.

Elektronikai és IT termékek: eMAG, evoMAG, F64, ClickShop, Marketonline, Azerty, Magazinultau.

Háztartási gépek: Altex, Domo, Flanco, Carrefour.

Divat: TinaR, Ecco Shoes, Miniprix, Boutique Mall.

Könyvek: Nemira, Elefant.ro, Libris, Okian, BookCity.

Játékok: Bebe Bliss, Best Kids, DinoLand, 101 Jucării.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X