Székelytermék-bolt nyílt Csíkszeredában


-A A+

Bemutatták az első Székely termékek boltját Csíkszeredában, a Székely Termék Mezőgazdasági Szövetkezet nyitotta kereskedésbe csütörtöktől térhetnek be a vásárlók.

Márton István, a szövetkezet elnöke elmondta: a Kossuth Lajos utca 26–28. szám alatti bemutatóüzletet az egykori Hangya szövetkezetek mintájára nyitották meg a székely termék védjeggyel rendelkező áruk számára, azonban jövő év szeptemberéig más népszerű hagyományos termékek is helyet kapnak a polcokon. Márton István úgy fogalmazott: a következő hónapokban dől el, hogy a bolt megmarad-e a piacon, ezért a helyi termelők támogatása érdekében a helyi termékek vásárlására buzdította az érdeklődőket.

A Székely termék védjegyet Hargita Megye Tanácsa védette le, népszerűsítéssel és tanácsadással is támogatva a bemutatóüzlet létrehozását. Borboly Csaba megyei tanácselnök úgy fogalmazott: minél jobban ki szeretnék terjeszteni a helyi termékek értékesítési lehetőségeit. Azt is elmondta: a hagyományos termékeket forgalmazó boltok mellett ennek érdekében szükség van kisvágóhidak létesítésére térségenként, a fogyasztói szokások megváltozására, de tudatos vásárlókra is. A megyeelnök reményét fejezte ki, hogy a decentralizációt követően már többet tudnak tenni a hasonló kezdeményezések támogatása érdekében.

„A Hargita megyei tanács által támogatott havi vásárok, termékbemutatók és ez a bolt is azt bizonyítja, hogy van jövője a székelyföldi termelőnek” – mondta Borboly. Hangsúlyozta: a hasonló kezdeményezések támogatásának egyik legfőbb célja a munkahelyteremtés.

Korodi Attila képviselő ünnepnek nevezte a bemutatóüzlet megnyitását. Mint mondta: ez akár egy kísérletnek is tekinthető, amelyből kiderül, hogyan lehet nagyobb réteghez eljuttatni a székely termékeket. Tánczos Barna szenátor méltatta a megyei tanács ezen a téren kifejtett eddigi tevékenységét, szerinte sikeres lehet a kezdeményezés, ha a termékeket megfelelő minőségben a távolabbi piacokra is eljuttatják.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X