Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a magyar minimálbér


-A A+

Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján, a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el. A minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint.

A megállapodás a minimálbérnél 3,6, a garantált bérminimum esetében pedig 3,5 százalékos emelés jelent 2014-ben az idei évhez képest - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára a konzultációs fórumot követő sajtótájékoztatón.Az államtitkár szerint a megállapodás megszületése kellő konstruktivitást mutat a munkaadói és a munkavállalói oldal részéről is. Olyan kompromisszum született, amely a reálkeresetek növekedésével, a munkahelyek megőrzésével, illetve a foglalkoztatás bővülésével segíthet abban, hogy a magyar gazdaság jövőre is jó mutatókat produkálhasson  - fogalmazott Czomba Sándor. Az államtitkár emlékeztetett: a megállapodásról várhatóan a következő kormányülések valamelyikén dönt majd a kabinet.

A minimálbéren keresők 3500, a bérminimumot keresők pedig 4000 forinttal kapnak többet január 1-jétől - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a tárgyaláson résztvevő szakszervezetek nevében. Hozzátette, bíznak benne, hogy az előre meghatározott százalékoknál magasabb tényleges bérnövekedés következik be a jövő év végéig. A helyi bértárgyalásokon ezt fogják szorgalmazni - közölte.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára ismertette: a kötelező emelések több mint félmillió embert közvetlenül érintenek az üzleti szférában. A VOSZ főtitkára hangsúlyozta, évről évre olyan minimálbérben kell megállapodni, amely a munkavállalók számára a jövedelmük érzékelhető emelkedését jelenti, ugyanakkor nem sért foglalkoztatáspolitikai érdekeket, nem jár elbocsátásokkal. Dávid Ferenc is jó kompromisszumnak nevezte a megszületett megállapodást. Kiemelte azt is: 2014-ben folytatódik a reáljövedelmek emelkedése. A  jövőre prognosztizált 2,4 százalékos infláció mellett a minimálbérek 3,6 százalékos emelése a reálpozíciók javulását jelenti - mondta. Arra bíztatják a munkaadókat, hogy ahol van erre lehetőség, ott a kötelező minimumokon túl nagyobb ütemben emeljék a béreket - jelentette ki a VOSZ főtitkára.

Fidesz: a kormányváltás óta nő a minimálbér

A 2010-es kormányváltás óta minden évben emelkedett a minimálbér összege, évente átlagosan tíz százalékkal - mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, üdvözölve a jövő évi minimálbérről szóló döntést. Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy az elmúlt években - mivel a fogyasztási cikkek ára kisebb mértékben drágult, mint amennyivel a minimálbér emelkedett - nemcsak az összege, hanem a vásárlóereje is nőtt a legkisebb bérnek. Emellett jövőre a rezsicsökkentés és a kiskeresetű családok adókedvezménye szintén segíti majd a minimálbéren foglalkoztatottakat - tette hozzá a kormánypárt szóvivője. Megjegyezte továbbá, hogy a minimálbér-emelés a pedagógusokat is pozitívan érinti, a nekik indított béremelési program értelmében ugyanis a tanárok fizetését a legkisebb bér alapján számolják ki. Zsigó Róbert szólt arról is, a Fidesz nem ért egyet a minimálbér csökkentésére, esetleges eltörlésére vonatkozó baloldali elképzelésekkel. Mint mondta, Bajnai Gordonék tervei között szerepelt a minimálbér csökkentése 32 ezer forinttal, Gyurcsány Ferenc pedig egyenesen eltörölné azt.

A Demokratikus Koalíció (DK) vasárnap ismertetett tizenhat pontos programját kérdésre úgy kommentálta: a magyarok többsége nem kér a Gyurcsány-Bajnai-korszakból, azokból, akik egyszer már tönkretették az országot. A baloldal elvenné a családi adókedvezményt, eltörölné a rezsicsökkentést, és adót emelne - mondta.

Vegyes elemzői vélemények az emelés foglalkoztatási hatásáról. Az ING elemzője szerint foglalkoztatási szempontból kedvező, hogy a reál szintű minimálbér emelés mértékét meghaladja a 2014-re várt gazdasági növekedés, míg az Erste szakértője szerint ennek csak mérsékelt hatása lesz a foglalkoztatásra, a járulékbevételek azonban emelkedhetnek. Balatoni András, az ING makroelemzője szerint mind foglalkoztatási, mind a vállalatok profitabilitása szempontjából kedvező megállapodás született. A szakértő kifejtette, hogy mivel a várt, 2 százalék körüli, vagy valamivel a feletti gazdasági növekedés meghaladja a reálbér-emelkedést (ami az elemzők által várt 2,1 százalékos infláció mellett 1,4-1,5 százalék lehet a minimálbéren, garantált bérminimumon foglalkoztatottak esetében), javulhat a vállalatok profitabilitása jövőre. Az elemző szerint ennek köszönhetően a vállalati beruházások is bővülhetnek, ami pedig a foglalkoztatást javítja. Balatoni András úgy vélekedett, hogy nemzetgazdasági szinten 3,5-3,6 százaléknál jobban nőhetnek a bérek. Mivel a legfrissebb adatok szerint a belső fogyasztásban is fordulat látszik, a nemzetgazdasági ágazatok "széles bázisa" meg tudja, vagy tudná lépni a 3,5 százalékos béremelést a nem minimálbéren vagy garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál is - mondta a szakértő. Gabler Gergely, az Erste vezető makroelemzője hangsúlyozta, hogy a 3,6 százalékos minimálbér-emelés jóval magasabb a kormány által várt inflációnál, vagyis egyértelmű reálbér-emelkedést jelent. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kormány által várt 2,4 százalékkal szemben az Erste 2 százalékos inflációt vár 2014-ben, sőt itt lefelé mutató kockázatok vannak. Úgy vélte ugyanakkor, hogy az emelés nem okoz kiesést a foglalkoztatásban, vagyis nem vezet elbocsátásokhoz. Gabler Gergely kifejtette: a feketefoglalkoztatás erősen jelen van a gazdaságban, így feltételezhető, hogy a minimálbérre bejelentetteknek csak egy része keres valóban minimálbért, azoknál a cégeknél pedig, ahol nem tudják kitermelni a minimálbért sem, egyébként is feketén foglalkoztatják az alkalmazottakat. A szakértő véleménye szerint a foglalkoztatásra mérsékelt hatása lesz az emelésnek, ugyanakkor kedvező, hogy az államkasszába több járulékbevétel folyhat be a megemelt minimálbér után.

Havi 8-10 ezer forinttal magasabb nettó minimálbért ígér az Együtt-PM

Az Együtt-PM üdvözli azt a hétfői bejelentést, amelyik szerint nő a minimálbér, de a választási szövetség számításai szerint így is 11 ezer forinttal marad kevesebb a dolgozók zsebében, mintha a Bajnai-kormány alatt létező adórendszer lenne érvényben - írta a szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Hangsúlyozzák, hogy ha 2014-ben kormányra kerülnek, akkor a kétkulcsos adórendszer bevezetésével, valamint az adójóváírás visszaállításával elérik, hogy a minimálbér nettója azonnal 8-10 ezer forinttal emelkedjen. Az Együtt-PM úgy számol, hogy a 101 ezer 500-as bruttó minimálbér 66 ezer 483 forint nettót jelent majd. Összevetésként azt írják, hogy ugyanekkora minimálbér a Bajnai-kormány adórendszerében még 77ezer 431 forintos nettót eredményezett volna. Az Orbán-kormány adóintézkedései - különösen pedig az egykulcsos személyi jövedelemadó és az adójóváírás megszüntetése - 11 ezer forintos "lyukat ütött a minimálbéren" - jelentik ki. A most bejelentett 3500 forintos bruttó minimálbér-emelés a munkaadó összes terhét 4500 forinttal, 130 ezer 428 Ft-ra emeli. Az ilyen "látszatintézkedéseknek" köszönhető, hogy az egykulcsos adónak és a munkaadói tehernövekedésnek köszönhetően eddig több mint ötvenezer munkahely szűnt meg - írják. A minimálbér-emelést átverésnek nevező választási szövetség úgy fogalmaz, hogy a döntés egyetlen győztese a költségvetés, vesztesei viszont a munkaadók és a munkavállalók egyaránt - jelentik ki.

MSZP: az emelés után is kisebb lesz a minimálbér vásárlóértéke, mint 2010-ben

A nettó minimálbér a kormányváltáskor 60 200 forint volt, jövőre 67 500 forint lesz, ennek az összegnek pedig kisebb a vásárlóértéke, mint a 2010-es minimálbéré volt - közölte Gúr Nándor, az MSZP alelnöke hétfőn az MTI-vel. A szocialista politikus közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010-ben egy minimálbérből élő munkavállaló 230 eurónak megfelelő összeget vihetett haza, ma csupán 218-at, három éve még 320 kilogramm kenyérre futotta volna a havi minimálbérről, ma viszont már csak 250-re, az átlagfizetés vásárlóereje mára "moldovai szintre süllyedt". A 2014-es választások után az MSZP garantálni fogja a minimálbér vásárlóértékének növekedését - írta a szocialista párt alelnöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X