Csaknem 20 százalékkal több Daciát adtak el tavaly


-A A+

Tavaly az előző évinél 19,3 százalékkal több Dacia gépkocsit értékesítettek a világon, az eladott járművek száma 429,5 ezer volt – jelentette be Thomas Dubruel, a francia Renault csoport romániai kereskedelmi igazgatója kedden. Hozzátette, úgy tudták növelni a márka eladásait, hogy a Dacia által gyártott gépkocsitípusok piaca Európában 1,7 százalékkal csökkent, az eurázsiai régióban pedig 3 százalékkal esett vissza.

A Dacia a Sandero járműből adott el a legtöbbet, több mint 150 ezret, így ez a típus bizonyult a legnépszerűbbnek. A legtöbb járművet Románián kívül értékesítette a francia gyártó, összesen 404 ezret. Ebből 290 ezret Európában adtak el, ami 2,11 százalékos piaci részesedésnek felel meg – írta az Agerpres hírügynökség.

Továbbra is Franciaországban a legnagyobb a Dacia népszerűsége, ott 94 ezret értékesítettek, ami 4,3 százalékos piaci részesedésnek felel meg, Németországban 47 ezret (1,5 százalékos részesedés), majd Algéria, Törökország, Spanyolország és Marokkó következik több mint 30 ezer eladott járművel. 2013-ban Nagy-Britanniában is elkezdték forgalmazni a Dacia két típusát a Dustert és a Sanderot, amelyekből 17 ezret adtak el. Romániában a gyártó több mint 12 százalékkal növelte eladásait tavalyelőtthöz képest, összesen csaknem 25 ezer gépkocsit értékesítettek, amivel a Dacia mintegy 32 százalékos szeletet hasított ki magának a román autópiacból.

Az európai gépkocsigyártók egyesülete által múlt héten közölt adatok szerint tavaly a Dacia növelte legnagyobb mértékben eladását az Európai Unióban.








EZT OLVASTA MÁR?

X