Kelemen Atilla: fel kellene támasztani a kisboltokat


-A A+

Támogatja az áruházláncok hétvégi nyitvatartásának korlátozását Kelemen Atilla képviselő, ám ehhez szerinte előbb azoknak a kisboltoknak kellene feltámadniuk, amelyeket éppen a hipermarketek és diszkontáruházak szorítottak le a piacról. 

A mezőgazdasági szakbizottság RMDSZ-es alelnökét Marin Anton képviselő törvénymódosító indítványáról kérdeztük, amelyet szerdán vitattak meg a testületben. A liberális politikus indítványa szerint a kiskereskedők támogatása érdekében a nagy áruházláncoknak (Carrefour, Auchan, Kaufland, Lidl, Real stb.) szombaton 14 órától hétfő reggelig kötelezően zárva kellene tartaniuk.

Kelemen tájékoztatása szerint az RMDSZ nem fogalmazott meg álláspontot a módosító javaslatról. Ám személyes véleménye az, hogy az áruforgalmat szabályozó törvényeket a vevők igényeihez kell igazítani. "A hipermarketek, éppen a nagyságrendjük miatt, nem igazán szeretik figyelembe venni a vásárlók igényeit" – jelentette ki a maszol.ro-nak.

Emlékeztetett arra, hogy a nyugati országokban sok helyen már jó ideje a hipermarketeket a kisboltok váltják fel. "Ha létezne egy megfelelő kiskereskedői rendszer, amely el tudná látni áruval például a lakótelepek vásárlói igényét, akkor ez volna a legjobb megoldás: hétvégén zárva tartani a nagy bevásárlóközpontokat" – fogalmazott a képviselő.

Szerinte azonban éppen a hipermarketek tették tönkre a kiskereskedőket és az őstermelőket. "Ezért csak egy erős állampolitikával lehetne újra feltámasztani ezeket a kisvállalkozásokat, komoly segítséget nyújtva az induláshoz, megmaradáshoz” – fogalmazott Kelemen.

A képviselő elmondta, a mezőgazdasági szakbizottsága jövő héten folytatja a vitát a törvénymódosító javaslatról, szerdán nem született róla megállapodás a testületben.








EZT OLVASTA MÁR?

X