Megalakult a Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara


-A A+

Megtartotta első ülését az újonnan alapított Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara (ROCham) - közölte a szervezet csütörtökön.

Tájékoztatásuk szerint a kamara létrehozását üdvözölte Titus Corlățean román külügyminiszter is, amikor hétfőn találkozott Takács Jánossal, a szervezet elnökével és Erdélyi László igazgatósági taggal. A külügyminiszter szerint az új kamara magas szinten járul majd hozzá a két ország bilaterális kereskedelmének fenntartható és harmonikus fejlődéséhez.

A ROCham számos vállalat és magánszemély kezdeményezésével jött létre, céljai közé tartozik a két ország közötti párbeszéd lehetőségének megteremtése, szemléletmódjuk megvitatása, illetve a gazdasági kapcsolatok támogatása Románia és Magyarország között. A kamara támogatja tagjai tevékenységét, és erősíteni kívánja a cserekapcsolatok növekedését gazdasági, üzleti, kereskedelmi és tudományos területeken.

Az alapító tagok között van az Ardealul, a Coca-Cola Magyarország, az E-2000 Consult, a GIDE Loyrette Nouel, az ING Biztosító, a Kraft & Associates, a Mediapartners, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank, a Rail Cargo, Takács János és a UPC Magyarország - olvasható a közleményben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X