Idén is lesz székelyföldi színhelye a Vidék Kaland Programnak


-A A+

Összesen 19 székelyföldi gazda fogad augusztusban hét napra egy-egy magyarországi fiatalt a Vidék Kaland Program keretében, amely immár második éve Erdélyre is kiterjed – számolt be a Székelyhon. Az idén a marosszékiek is bekapcsolódnak a kalandba.

Másodszorra kapcsolódik be Székelyföld a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) nagy sikerű, EU díjnyertes kommunikációs programjába, a Vidék Kalandba. A múlt évihez hasonlóan magyarországi városi fiatalok töltenek el egy hetet kilenc Hargita megyei és tíz Maros megyei gazdánál, munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként.

„Tavaly rádöbbentünk arra, hogy a magyarországi fiatalok egy teljesen primitív Székelyföldet képzelnek el maguk előtt, mielőtt megérkeznek hozzánk a vonattal. Fontos számunkra, hogy megértsék, Székelyföld helyt tud állni az Európai Unióban, hogy ez nem egy elmaradott vidék” – jelentette ki a szervezők nevében Haschi András. A Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének vezetője reményét fejezte ki, hogy a válogatás során ebben az évben is sikerül olyan fiatalokat vidékünkre csábítani, akik ugyanolyan lelkesen viszik haza hírünket, mint ahogy azt a tavalyiak tették.

A Vidék Kaland Programra 2014. április 19-ig várja az érdeklődők jelentkezését az AGRYA. A jelentkezési lapon lehet megjelölni, hogy az érdeklődő fiatal a magyarországi vagy a székelyföldi kalandot választja. A pályázók közül személyes meghallgatás során választják ki azokat, akik részesei lehetnek a programnak. Az elképzelések szerint a csíkszéki és udvarhelyszéki gazdákhoz augusztus első hétvégéjén érkeznek a magyarországi kalandorok.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X