Kétmillió számítógépes jelszó van veszélyben Magyarországon


-A A+

Magyarországon több ezer honlap – köztük webáruházak, közösségi oldalak, banki és levelező rendszerek –, de több androidos alkalmazás is azzal az OpenSSL szoftverrel működik, amelynél a közelmúltban egy veszélyes biztonsági résre hívta fel a figyelmet az amerikai kormány – mondta hétfőn a Nemzeti Biztonsági Felügyelet elnöke.

Zala Mihály kifejtette, hogy a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) a magánoldalakat nem vizsgálhatja, de az állami, önkormányzati és minősített beszállítói körök által használt weboldalakat felmérve, Magyarországon ezres nagyságrendű oldal lehet érintett. Ez több százezer, de akár 2 millió embert is érinthet.

Az OpenSSL egy nyílt forráskódú titkosító szoftver, amelyet az internetoldalaknál a https cím jelez. Általában ez szerepel minden olyan oldalon, ahol be kell regisztrálni, felhasználónevet, jelszót kell megadni. Az ilyen nyílt forráskodú rendszereknek az a problémája, hogy senki sem javítja őket. Az SSL sebezhetősége már két éve megvan – tette hozzá Zala Mihály.

Az SSL alkalmazás tanúsítványát a szerver üzemeltetőinek – vagyis a bankoknak, szolgáltatóknak – kell frissíteniük. A felhasználóknak pedig azt javasolják, hogy változtassanak felhasználónevet és jelszót.

Az NBF elnöke nagy problémának tartja, hogy az emberek többsége ugyanazt a jelszót használja mindenhol, a levelezésénél, a bankjánál is. Az SSL sebezhetősége révén akár az internetbankba is be tudnak lépni a támadók. Ezzel kapcsolatban Zala Mihály felhívta a figyelmet, hogy a bankszámláknál általában nem nagy összeget szoktak leemelni, mert az túl feltűnő és lekövethető lenne. Ehelyett kisebb – mondjuk pár száz forintos – összegeket vesznek el, de sok embertől. Ugyanakkor a bankok, egyes közösségi oldalak, levelezési rendszerek rögzítik a bejelentkezési helyet, s az eltérő naplófájlról értesítést küldenek a fiók tulajdonosának.








EZT OLVASTA MÁR?

X