Figyelmetlenségből foglalkoztatott feketén egy bevásárlóközpont 155 embert


-A A+

Több mint 150 személyt foglalkoztatott feketén egy bevásárlóközpont Sepsiszentgyörgyön. A Kovászna megyei Munkafelügyelőség ellenőrző akciója során derítette ki, hogy egy bukaresti székhelyű bevásárlóközpont, amelynek Háromszéken két munkapontja is van, rosszul értelmezte a napszámos törvényt és hét napig összesen 155 személyt foglalkoztatott törvénytelenül, mondta el lapunknak Ördög Lajos.

A Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség vezetője szerint a cég nem vette figyelembe, hogy módosult a napszámos törvény és nincs joga kisegítő személyzetet alkalmazni árumozgatásra, csak ha egyéni munkaszerződéseket köt az érintettekkel.

Ördög Lajos szerint a napszámosok foglalkoztatására a cégek regisztert kell hogy kiváltsanak a munkafelügyelőségtől - aki hozzájuk fordul, azt felvilágosítják a változásokról. A bevásárlóközpont azonban bejegyzési székhelyén váltotta ki a regisztert, vélhetően nem volt tájékozott a jogszabályokról, ezért azon kapta magát, hogy törvénytelenül adott munkát 155 személynek.

Ördög Lajos szerint az esetet a rendőrség és az ügyészség vizsgálja, ugyanis a törvény szerint, ha egy cégnél ötnél több fekete munkást találnak, bűnténynek minősül. Kovászna megyében ezt az esetet leszámítva idén hét cégnél összesen 10 feketemunkást találtak. A vállalkozókat minden feketén dolgozóért 10 ezer lejre bírságolták.

A munkafelügyelőség vezetője felhívta a figyelmet, hogy a napszámos törvény az elmúlt időszakban kétszer is módosult, tavaly novemberben és idén márciusban. A legújabb változat megtiltja, hogy magánszemélyek napszámosokat foglalkoztassanak, így a gazdák például pityókaszedőknek csak akkor adhatnak munkát, ha egyéni vállalkozást vagy céget alapítanak.

A munkaügyi szakember szerint Háromszéken jelenleg 1800 személy dolgozik napszámosként, többségüket az éppen zajló legelőtakarításban és erdőkitermelésben foglalkoztatják.  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X