Uniós forrásokat von el az Európai Bizottság Romániától


-A A+

Közbeszerzési eljárások szabálytalanságai miatt öt ágazati operatív program esetében von el forrásokat az Európai Bizottság Romániától - közölte kedden a Mediafax hírügynökség az Európai Ügyek Minisztériuma közleményére hivatkozva.

A szaktárca szerint az EB a 2007. január és 2011. október között elszámolt uniós támogatások megtérítését nem hagyta jóvá, ezért "kiigazításokra" lehet számítani az illető operatív programok költségvetésében.euro

A közbeszerzési szabálytalanságok miatt az EB már júniusban befagyasztotta a szállítási, a régiófejlesztési, a gazdasági versenyképesség növelő, és a környezetvédelmi operatív program finanszírozását: ezek esetében hamarosan tárgyalások kezdődnek a forráselvonás mértékéről. A humán erőforrás fejlesztését célzó programban a megítéltnél 25 százalékkal kevesebb pénz megtérítését helyezte kilátásba az EB.

A minisztérium adatai szerint augusztus végéig Románia 1,861 milliárd eurót hívott le a hét ágazati operatív programon keresztül a 2007-2014-es költségvetésben számára elkülönített 19 milliárd eurós uniós támogatásból, ami 9,69 százalékos lehívási arányt jelent.

Ilyen körülmények között Románia az EU nettó befizetőjének számít, hiszen évente 1,4 milliárd euró körüli összeggel, a GDP egy százalékával járul hozzá az unió költségvetéséhez.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X