Hatalmasat zuhanhatnak szerdán a Twitter-részvények


-A A+

Nagyot gyengülhetnek szerdán a Twitter részvényei, a cég a keddi amerikai éjszakai tőzsdezárás után ismertette negyedéves jelentését, amely alapján 2014 első három hónapjában ismét veszteséges volt az internetes üzenetküldő szolgáltató.

2014 első negyedévében a Twitternek 132,36 millió dollár vesztesége volt, szemben a 2013-as első negyedéves 27,03 millió dolláros veszteséggel, és az egyszeri hatásoktól megtisztított nyereségmutató is éppen csak pozitív volt.

A Twitter negyedéves bevétele 114,34 millió dollárról 250,49 millió dollárra nőtt egy év alatt, azaz több mint a duplájára, és felülmúlta az elemzők által várt 241,46 millió dolláros bevételt. Fontos figyelembe venni, hogy éves alapon nehéz összehasonlításokat tenni, mert a Twitter 2013 novemberében tőzsdére ment.

A Twitter jelentése szerint március végére átlagosan 255 millió aktív felhasználója volt havonta, 25 százalékkal több, mint egy éve, de kicsit kevesebb, mint a FactSet által megkérdezett elemzők által várt átlagos 257 millió havi felhasználó.

A Twitter közlése szerint a felhasználói táboruk szélesítésére koncentrálnak, és arra próbálják ösztönözni a már meglévő felhasználóikat, hogy többször használják a Twittert. Dick Costolo vezérigazgató szerint nagyon erős negyedévük volt, jelentősen gyorsult a bevétel növekedésének üteme, hála a több és aktívabb felhasználónak. A Twitter reklámbevételei szintén emelkedtek.

2014 egészére nézve 1,2-1,25 milliárd dollár bevételre számít a Twitter, piaci elemzők 1,24 milliárd dolláros éves bevételben reménykednek.

A tőzsdén kívüli forgalomban a Twitter részvényárfolyama 11,22 százalékos gyengülést mutatott szerda reggel és 37,84 dolláron állt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X