Májusban elkezdődik az autópálya építése Torda és Szászsebes között
Májusban elkezdődik az autópálya építése Torda és Szászsebes között - jelentette be szombaton Tordán Dan Sova szállításügyi miniszter. A tárcavezető Tordán írta alá az építkezések megkezdésére vonatkozó rendeletet.
A 70 kilométer hosszú autópálya a Nagylak, Arad, Temesvár, Déva, Nagyszeben városok érintésével részben már megépült dél-erdélyi autópályát köti össze a tervezett észak-erdélyi pályával, mely Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely érintésével vezet Brassó felé.
A Mediafax hírügynökség idézte a minisztert, aki szerint a pálya hármas és négyes szakaszán május 20-án az egyes és kettes szakaszon pedig várhatóan két hónap múlva kezdődnek a munkálatok. A miniszter szerint a pályaépítő cégcsoportoknak 22 hónap alatt kell elvégezniük a munkát, ebből négy hónapot szánnak a tervezésre.
A munkálatok összköltségét 500 millió euróra becsülik, a költségek 85 százalékát az Európai Unió alapjaiból, 15 százalékát a román költségvetésből biztosítják. A fellebbezések bírósági elutasítása után immár véglegesen eldőlt, hogy a pálya 13,4 kilométeres hármas szakaszát a Tirrena Scavi - Societa Italiana per Condotte d’Acqua olasz cégek konzorciuma, a 16,3 kilométeres négyest pedig PORR Construct - PORR Bau osztrák cégcsoport építheti.
A miniszter tájékoztatása szerint a pálya egyes és kettes szakaszán bizonyos feltételek újraértékelése késlelteti egyelőre a munkálatok elkezdését.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni