Várják a jelentkezőket a XXI. Közgazdász Vándorgyűlésre


-A A+

Már kevesebb, mint egy hónap van hátra, és megnyitja kapuit a XXI. Közgazdász Vándorgyűlés. Október 12-én Csíkszeredában megugrik a közgazdászok száma, hiszen az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők a Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett konferenciára – emlékeztettek csütörtökön közleményben a szervezők.

Tájékoztatásuk szerint az egy hétvégés konferencián közel 30 előadó fog értekezni a közép-kelet-európai térség kompetitív előnyeiről a globalizált piacon. A résztvevők plenáris, illetve szekció előadásokon vehetnek részt, ahol tanácskozhatnak azokról a gazdasági területekről, amelyeken a közép-kelet-európai régió vállalkozásai és gazdaságai az átlagosnál magasabb sikerrel szerepelhetnének a globális gazdasági porondon.

Plenáris előadások öt szekcióban

Plenáris előadást fog tartani Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Prof. Dr. Rechnitzer János, a Széchenyi István Egyetem dékán-helyettese, Dr. Halm Tamás, a Corvinus Egyetem címzetes docense, MKT Főtitkára, Prof. Univ. Dr. Ovidiu Nicolescu, a Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának elnöke románul valamint Paul Wood, a Heineken Románia menedzsere, aki angol nyelven fog előadást tartani.

A plenáris előadások után öt tematikus szekción lehet részt venni. Az IT és üzleti intelligencia szekció vezetője Kozma István, az Enetix Software Kft. ügyvezető igazgatója, a mezőgazdaságié Kerezsi Miklós, az East Consulting Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, az energetika és környezetgazdálkodás szekciót Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója, a kis- és középvállalkozások szekciót pedig Szabó Csaba, az E-star Kft. stratégiai és integrációs igazgatója fogja vezetni.

A pénzügyi szekció irányítója Dr. Juhász Jácint, a Melinda Instal Rt. sratégiai igazgatója. A műhelymunkák célja, hogy a résztvevők alaposabban körültárgyalják az egy-egy specifikusabb területen rejlő lehetőségeket, kihasználatlan kompetitív előnyöket, illetve az adott gazdasági ágazat potenciális hozzájárulását a térség gazdaságának élénkítéséhez.csiki

Lehetőség a tapasztalatcserére

A műhelymunkák célja, hogy a résztvevők alaposabban körüljárják az egy-egy specifikusabb területen rejlő lehetőségeket, kihasználatlan kompetitív előnyöket, illetve az adott gazdasági ágazat potenciális hozzájárulását a térség gazdaságának élénkítéséhez.

Erdély legnagyobb szabású magyar nyelvű konferenciájára több száz résztvevőt várnak a szervezők, akik szerint így remek lehetőség nyílik a tudományos és üzleti tapasztalatcserére. A helyek száma korlátozott, regisztrálni október 1-jéig lehet a www.vandorgyules.rmkt.ro oldalon, a rendezvény hivatalos honlapján.

A Vándorgyűlésnek a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve a Hunguest Hotel Fenyő ad otthont. A részvétel díja RMKT tagoknak 180 Ron, tagsággal nem rendelkező személyeknek pedig 300 Ron.

További részletes információk az előadókról, a programról és a részvételi-jelentkezési feltételekről a www.vandorgyules.rmkt.ro címen találhatóak.{loadposition otp}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X