Újabb nagy húzásra készül a Facebook


-A A+

Új oldaláról mutatkozik meg a Facebook: a legnagyobb közösségi oldalon újfajta fizetési, bankolási formák megjelenésére számíthatunk a következő hónapokban – írja a mobilfizetes.blog.hu.

James Gill, a GoSquared elemzőcég vezetője nemrég egy, a Bloombergnek adott interjúban magyarázta el, miért igazán alkalmas a Facebook arra, hogy fizetési tranzakciókat bonyolítsanak rajta. Az elemző szerint az egyik legfontosabb érv, hogy nincs platformhoz kötve, tehát egyaránt jól működik Android-vagy iOS-operációs rendszerrel, vagy épp Windows-on (és még sorolhatnánk), mobiltelefonon, táblagépen, PC-n. Hozzátette, hogy az Apple zárt rendszeréhez képest ez már eleve helyzeti előnyt jelent.

Gill rávilágított arra is, hogy a Facebook már eddig is jól helytállt a pénzügyi tranzakciók kezelésében, például a hirdetések, megjelenések vásárlásánál, értékesítésénél. A harmadik fontos szempont pedig az, hogy egyszerűsége és felhasználóbarát felülete egyszerű és gyors használatot tesz lehetővé.

A fejlesztések közül több már a gyakorlatban is működik. A szingapúri OCBC bank például olyan alkalmazást dobott piacra, amivel Facebook-ismerősünknek is utalhatunk pénzt: az utaló fél kiválasztja a kedvezményezettet a kontaktlistából, megadja a banktól kapott biztonsági kódját, és átutalja ismerőse számlájára az összeget - aki tetszőleges bankszámlájára kapja meg azt.

Piaci hírek szerint a Facebook egy saját, a Bitcoinhoz hasonló e-pénzt is alkalmazna, amit egész Európában elfogadnának, és egyszerűsítené a közösségi oldalon működő fizetési tranzakciókat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X