Izrael hamarosan beszüntetheti a készpénzt


-A A+

Három lépcsős tervet dolgoztak ki a készpénz mielőbbi kiszorítására Izraelben. Az első időszakban csak készpénzforgalmi limitet vezetnének be, aki ezt megszegné, az bíróság elé kerülne – írja az Index.

Az izraeli kormány teljesen kivezetné a készpénzt a gazdaságukból, amennyiben ugyanis megvan ennek a technikai lehetősége, az jelentősen visszaszoríthatná a feketegazdaságot, a lopásokat, rablásokat és az adóelkerülést, írja a Zero Hedge.

Netenjahu miniszterelnök a kabinetfőnökét tette annak a bizottságnak az élére, aminek legfőbb feladata megvizsgálni, hogy hogyan lehetne "kiiktatni a készpénzt az izraeli gazdaságból". Netanjahuék szerint "szerte a világon felismert dolog, hogy a készpénz az egyik alapvető eleme a feketegazdaságnak és a pénzmosásnak". Emellett "a bevallott és a valóságos jövedelmek közt nagy különbséget tesz lehetővé" így a lépés célja a pénzmosás csökkentése mellett az adóbevétel növelése is.

A bizottság egy három lépcsős tervet dolgozott ki ennek megvalósítására. Eszerint egyrészt minden számlatulajdonosnak kötelező lenne viszont bankkártyát kapnia.

Kezdetben még lenne lehetőség kisebb tételek készpénzes vagy csekkes fizetésére szervezeteknek 7500 sékelig (nagyjából 60 ezer lejig) amit aztán egy év múlva lecsökkentenének 5 ezer sékelre (40 ezer lejre), majd fokozatosan teljesen elhagynának. Magánembereknek 15 ezer sékel (120 ezer lej) lenne a limit. Aki ezt megszegné, az bűncselekményért állhatna bíróság elé.

A világban máshol is komolyan visszaszorítanák a készpénzt, Svédországban például már csak a forgalom 3 százaléka történik készpénzben, az eurózónában 9 százalékot mértek, az USA-ban 20 százalék, de folyamatosan csökken.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X