Közös adatbázist készítenek a biztosítótársaságok


-A A+

Közös adatbázist készít a négy legnagyobb romániai biztosítótársaság a hazai sofőrök által eddig okozott károkról – számolt be az economica.net.

A nyilvántartás segíti a biztosítókat ügyfeleik úgynevezett kockázati profiljának meghatározásában. Így jóval nagyobb biztosítási díjat kell majd fizetniük azoknak az autótulajdonosoknak, akik már okoztak baleseteket vagy „gyanús” szervizekben javíttatták meg a járműveiket.

A Romániai Biztosítótársaságok Országos Szövetségének (UNSAR) gépjármű-biztosításért felelős szakembere, Mădălin Roşu a gazdasági portálnak elmondta, az adatbázis év végére készül el. Mint mondta, eddig nagyon kezdetleges volt a kommunikáció a biztosítók között, így nehéz volt kiszűrni a nagy kockázatot jelentő ügyfeleket és a csalókat.

A szakember szerint olyan autótulajdonos is akadt, aki – éppen a cégek közötti kommunikáció hiánya miatt – több biztosítótól is bevasalt kártérítést. Mădălin Roşu becslése szerint kiadásaik 15 százalékát is megspórolhatják a biztosítók a közös adatbázis révén.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X