Teljes leállásra késztette a sztrájk az aranybányászati óriást Dél-Afrikában


-A A+

A világ harmadik legnagyobb aranybányászati vállalat, az AngloGold Ashanti szerdán bejelentette, hogy valamennyi dél-afrikai bányáját bezárja ideiglenesen, a dél-afrikai bányászok egyre terjedő sztrájkhulláma ugyanis Kopanang után elérte a cég West Wits-i és a Vaal folyó régiójában fekvő bányáját is.sztrajk4

A cég 35 ezer dél-afrikai alkalmazottjának többsége csatlakozott a magasabb béreket követelők táborához, noha a cég szerint konkrét követeléssel még nem álltak elő hivatalosan. A cégnek a dél-afrikai termelés igen fontos, hiszen a teljes aranytermelésének harmada ebből az országból származik. A cég részvényei tegnap 2 százalékot estek.

A dél-afrikai bányászok először augusztus közepén, a marikanai platinabányában kezdtek sztrájkolni, majd munkabeszüntetés egyre több bányára, köztük aranybányákra is átterjedt. A marikanai bányában azóta a bányát tulajdonló Lonmin megegyezett a tüntetőkkel, így ott már folytatódik a kitermelés.sztrajk1

Az egész dél-afrikai bányászati szektort érintő sztrájkok a nemesfémek piacára is hatással lehetnek, Dél-Afrika ugyanis a világ legnagyobb platina termelője, a nemesfém ismert készleteinek 80 százaléka ebben az országban található, az arany esetében pedig az elmúlt évtizedekben jelentős visszaesése után is az ötödik legnagyobb kitermelő.sztrajk2

A sztrájkhoz folyamatosan csatlakoznak újabb és újabb bányák is. A Goldfields például kedden jelentette be, hogy a Beatrix nevű bányájában 9000 dolgozó hagyott fel a munkával, ezt megelőzően, 2 héttel ezelőtt már a cég 15 ezer bányásza sztrájkba lépett a KDC West bányánál.sztrakj3

A Coal of Africa a Mooiplaats-i szénbányájánál volt kénytelen leállítani a termelést sztrájk miatt. A sztrájkok ráadásul már más iparágakban is megkezdődtek, több ezer teherautósofőr például már második napja nem veszi fel a munkát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X