Menekülnek a barkácsáruházak Romániából


-A A+

A 12 romániai barkácsáruház-láncból tavaly kilenc veszteséges volt. Három multinacionális cég már kivonult az országból, idén még egy követi őket. A Romániában maradó cégek azonban jelentős befektetéseket terveznek.

Még mindig nyögik a gazdasági válságot a hazai barkácsáruházak. Jelenleg 12 áruházlánc van jelen a piacon, közülük kilenc veszteséggel zárt a 2013-as évet. Az általános fogyasztási javak piacától eltérően, ahol a multinacionális vállalatok dominálnak, az építőanyagok és belsőépítészeti termékek forgalmazói között a hazai cégek viszik a prímet. A négy legnagyobb áruházlánc közül három román tulajdonban van, ráadásul ezek mindegyike nyereséges, míg a külföldiek kivétel nélkül veszteségesek.

Bákó, Galac, Nagyszeben

A piacvezető egyértelműen a Dedeman, mely a teljes piac forgalmának hozzávetőleg egyharmadát bonyolítja. A 37 áruházat működtető bákói cég forgalma tavaly 607,5 millió euró volt, 56,5 millióval több mint egy évvel korábban, a nyeresége pedig 65,3 millió eurót tett ki. A második helyen a galaci székhelyű Arabesque áll 340,5 millió eurós forgalommal és az előző évinél mintegy 30 százalékkal kisebb, 6,7 milliós profittal. A harmadik Brico Depot már veszteséges, tavalyi kiadásai 17,3 millió euróval voltak nagyobbak a bevételeinél. A szebeni vállalkozók tulajdonában levő Ambient ellenben egy év alatt megtízszerezte a nyereségét, mely tavaly 8,4 millió euró volt.

Az építőanyagok és belsőépítészeti termékek piacán még távolról sem ért véget a válság. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyetlen év alatt három multinacionális cég vonult ki az országból, s rövidesen egy újabb követi őket. Az első távozó a francia Bricostore volt, mely 15 áruházat adott el az egyik európai piacvezetőnek számító brit Kingfishernek.

A fizetésképtelenné vált német Praktiker is túladott romániai leányvállalatán, melyet a török Search Chemicals vásárolt meg. A korábbi hazai piacvezető Praktiker évek óta látványosan vergődött.  2013-ban 27 áruháza 60 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított, mint a csupán 18 egységből álló Arabesque hálózat, és 16,4 millió euró veszteséget termelt. 2008-ban még 300 millió euró volt a Praktiker forgalma, tavaly már csak 130,3 millió.

A 2012-ben 22,1 millió eurós deficitet realizáló Baumax szintén bedobta a törölközőt, a vállalat 15 áruházát az addig mindössze két áruházat működtető Leroy Merlin vette át. Nagyon nagy meglepetést nem okozott az sem, amikor idén tavasszal az OBI bejelentette, hogy kivonul Romániából, figyelembe véve, hogy a német Tengellmann-csoporthoz tartozó cég 2008 és 2012 között 64,5 millió euró veszteséget termelt.

Lázas terjeszkedés

A szakemberek az elkövetkező években a piac élénkülésére számítanak, míg a fő piaci szereplők jelentős beruházásokra készülnek. „50-re szeretnénk emelni hálózatunk áruházainak a számát. Ez nem egy eltúlzott szám, a piac rendelkezik ezzel a poatenciállal” – nyilatkozta a közelmúltban Patrick Papot, a Brico Depot vezérigazgatója. A Praktiker szintén terjeszkedne, két év alatt 45-re szeretné emelni áruházainak a számát. A Dedeman eltökélt célja, hogy megtartsa piacvezető pozícióját, s ezért 10 újabb áruház megnyitását tervezik, melyek közül négy Bukarestben, egy-egy pedig Nagyváradon és Szatmárnémetiben lesz.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X