Elfogadták Bihar megye fejlesztési stratégiáját


-A A+

A Bihar megyei tanács hétfői ülésén hagyták jóvá a tanácstagok megye 2014–2020-as, fenntartható fejlesztési stratégiáját, melyet röviden be is mutattak a tanácsülésen.

A stratégia négy fő célkitűzése az infrastruktúra fejlesztése, a gazdasági, ipari és mezőgazdasági versenyképesség növelése és a turisztikai potenciál értékesítése. Ennek jegyében fejlesztenék a közúti és a vasúti hálózatot is, például elektromos  vasútvonalak építenének ki Kolozsvárig, valamint a magyarországi Debrecen és Békéscsaba felé, fejlesztenék a hegyvidéki, az érmelléki és fürdőturizmust, főleg Félixfürdő és a Május 1 néven ismert Püspökfürdő környékén.

A 2014–2020-as stratégiának emellett öt fő irányvonala van, köztük a főleg magyarlakta Érmellék kisrégió (Margitta–Érmihályfalva–Székelyhíd) gazdasági megerősítése, a nagyváradi repülőtér fejlesztése, a fenntartható turizmus fejlesztése az Erdélyi-szigethegységben valamint Belényes illetve Mezőtelegd–Élesd környékén az üzleti szféra fejlesztése. A stratégiáról egyébként egyeztettek a települések vezetőivel és a közintézmények képviselőivel is, többek között szerepel benne a nagyváradi körgyűrű kiépítése és a metropolisz-övezet fejlesztése is. Az ülésen egyébként új PDL-s tanácstag tette le az esküt, a pártagságát elvesztett Mircea Stranişt Ioan Turcuţ váltotta a megyei tanácsi frakcióban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X