Megnyílt a III. Székely Termékek Fesztiválja Székelyudvarhelyen
Egész hétvégén látogatható Székelyudvarhelyen a XX. Őszi Vásár keretében megszervezett III. Székely Termékek Fesztiválja.
A Székely Termékek Fesztiváljának pénteki hivatalos megnyitóján Orosz-Pál Levente, az Őszi Vásár főszervezője örömét fejezte ki, hogy a rendezvénysorozat keretében immár harmadik esztendeje lehetőséget tudnak biztosítani a székelyföldi helyi termékek népszerűsítésének, és reményét fejetve ki, hogy ebben az évben is nagyon sokan fogják megtekinteni a színes termékskálát, és élni fognak a vásárlás lehetőségével is.
A főszervező ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Hargita Megye Tanácsának kezdeményezése és támogatása nélkül, amely több éve felkarolta az Őszi Vásárt, nem teljesedett volna ki e rangos esemény.
A III. Székely Termékek Fesztiváljának megnyitóján a társszervező Hargita Megye Tanácsát képviselő Birtalan József alelnök köszöntőbeszédében elmondta, hogy a fesztivált azért tartják nagyon fontosnak, mert egyrészt bemutatkozási és népszerűsítési lehetőséget biztosít a termelőknek, másrészt a nagyközönség számára is lényegesek a mostanihoz hasonló alkalmak, amikor egy helyen több helyi terméket is megszemlélhetnek, megkóstolhatnak vagy megvásárolhatnak.
„A helyi termékek generációk közötti hidat képeznek, mert általuk az unokák is közelebb kerülnek a nagymamák kamrájának, konyhájának ízvilágához” – fejtette ki a megyei tanács alelnöke, aki szerint a 2009 februárja után eltelt időszak, amikor Hargita Megye Tanácsa levédte a Székely termék védjegyet, igazolta ez irányú igyekezetüket, illetve a munkálkodás szükségszerűségét és létjogosultságát.
Birtalan József kitért arra is, hogy a megyei önkormányzat kidolgozás alatt álló, Építsünk biztos jövőt! című megyei gazdaságfejlesztési programja kiemelten foglalkozik a helyi termékekkel, amelyek a térség fejlesztésének egyik stratégiai pillérét képezik.
- 35376 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35378 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35378 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35379 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35381 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35381 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni