Első autó program: a hazai gyártmány az első


-A A+

A hazai gépkocsigyártókat kívánja „helyzetbe hozni” a kormány a várhatóan november elsejétől beinduló az Első autó nevű programjával. A lapunk által megkeresett autókereskedő hibának tartja, hogy a kedvezményeket ígérő program túl alacsony életkorú vásárlói réteget céloz meg.

Victor Ponta kormányfő hétfőn jelentette be, hogy egy állami hitelgarancia-programot indítását tervezik, amellyel főleg a 18 és 35 év közötti fiatalokat támogatnák abban, hogy egy legfeljebb 50 ezer lej értékű új gépkocsit vásároljanak. A kormány évi 20 ezer új, kevésbé szennyező autó vásárlását kívánja elősegíteni, ezzel segítené elő a hazai autóiparban, illetve beszállítóknál dolgozó 200 ezer ember munkahelyének megőrzését.

Tervek szerint az Első autó programban előnyben részesülnek a 18 és 35 év közti fiatalok. A vásárlónak a legfeljebb 50 ezer lej értékű új autó árának 5-10 százalékát kell előlegként befizetnie, a különbözetre felvett hitelt pedig legtöbb hét év alatt kell törlesztenie. Az állam a hitel felére vállal garanciát, a másik felére pedig a megvásárolt autó a fedezet.

A programban részt vevő bankok várhatóan 6 százalékot nem meghaladó kamatot kínálnak, miközben az autólízingek teljes hiteldíj-mutatója jelenleg 9-12 százalék körüli Romániában. Constantin Niţă gazdasági miniszter számításai szerint az Első autó program révén vásárolt autók havi törlesztő részlete átlagosan 670 lejre tehetőek. Az Első autó programról a tervek szerint a jövő heti kormányülésen döntenek, és így a program november elsején indulhat be.

Mit mondanak a kereskedők?

Egy sepsiszentgyörgyi autós márkakereskedés értékesítője, Molnár Attila lapunk érdeklődésére elmondta: alapvetően jónak tartja egy ilyen program indítását, hiszen az fellendíthetné az új autók eladását, viszont a program feltételeiből világosan látszik, hogy a kormány a hazai gyártókat a Daciát és a Fordot kívánja helyzetbe hozni a többi autó márkával szemben.

A program egyik hibájának nevezte, hogy túl alacsony életkorú vásárlói réteget céloztak meg. Tapasztalatok szerint ugyanis a 18-35 éves korosztály külföldi használtautókat vagy Daciát vásárol. Az új autókereskedők ügyfeleinek 90 százaléka a negyven év fölötti korosztályból kerül ki.

A sepsiszentgyörgyi autókereskedő szerint az is a romániai gyártók számára előnyös, hogy legtöbb 50 ezer lej értékű autót lehet vásárolni, egy neves külföldi márkájú jármű ára ugyanis ennél nagyobb, mutatott rá Molnár Attila.

Az Első autó programról a tervek szerint a jövő heti kormányülésen döntenek, és így a program november elsején indulhat be.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X