Az ortodox egyház nyereségesebb a McDonald's-nál


-A A+

Óriási profitra tett szert tavaly az ortodox egyház patriárkátusa. A pénzügyminisztérium adatai szerint nagyobb nyereséget könyvelhettek el 2011-ben, mint több multinacionális vállalat.

Az ortodox egyház üzleti adatait a gandul.info ismertette. Eszerint tavaly 6,6 millió eurós profittal zárták az évet, 68 százalékkal nagyobb nyereséggel, mint 2010-ben. Ez az összeg a McDonald's profitját is felülmúlja.

A portál megkereste a patriárkátus szóvivőjét is, aki szerint az egyház esetében „nem helyénvaló üzleti nyereségről beszélni. „Az egyház nem ad osztalékokat a bevételeiből, mint egy részvénytársaság. Úgynevezett nyereségét különböző tervei kivitelezésére fordítja" – magyarázta Constantin Stoica.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az egyház nagyon kevés pénzt kap az országos költségvetésből, és ezt is a fizetésekre fordítják. Bevételeik nyomdai termékek, kegytárgyak forgalmazásából, adományokból és ingatlanaik bérbeadásából származnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X