Készül a görög dráma újabb felvonása


-A A+

Az Európai Unió bármilyen segítséget megad Görögországnak, támogatják Athént abban is hogy elfogadható feltételek mellett térhessen vissza a pénzpiacokra adósságának finanszírozása érdekében – jelentette ki csütörtökön Jyrki Katainen, az Európai Bizottság (EB) monetáris politikáért felelős alelnöke – írja a napigazdasag.hu.

A biztos kiemelte, hogy az athéni kormánynak sikerült megteremtette a „tartós növekedés modelljének alapját”, továbbra is kitart reformelkötelezettsége mellett, Görögországnak tehát sikerült a fordulat. Athén a jelenlegi program lezárása után is számíthat az EB-re – hangsúlyozta Katainen, aki szerint Görögországnak is érdeke, hogy tartsa magát költségvetési céljához, ami kellő mozgásteret biztosít a kormány számára.

Athén ugyanis nyíltan vallja, hogy szabadulni akar a trojka szorításából. Antonisz Szamarasz görög kormányfő még a múlt héten is büszkén jelentette ki, hogy vissza akarják nyerni az ország gazdasági függetlenségét, amely legkésőbb decemberben, idő előtt, megszűnik programországnak lenni. Csakhogy a befektetők számára nagyobb garancia a nemzetközi hitelezők felügyelete, Athén ugyanis aligha lenne képes államadósságát a piacokról fedezni, ezért előnyösebbnek vélik, ha inkább az IMF 12 milliárd eurós keretét hívná le a kormány.

Növeli a bizonytalanságot, hogy a jövő év elején parlamenti választások lesznek az országban, a közvélemény-kutatásokban pedig az ellenzéki radikális Sziriza párt vezet, amely nyíltan ellenzi a megszorításokkal tarkított reformpolitikát. Ronthat a helyzeten, az ECB banki stressztesztjének jövő hétre várható eredménye, amelyből könnyen kiderülhet, hogy a görög pénzintézetek újabb tőkeinfúzióra szorulnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X