Fordulóponton a román bankrendszer


-A A+

A fiskális bizonytalanság, valamint a kontroll nélküli tőkekivonások lassították az elmúlt években a fenntartható gazdasági növekedést  – jelentette ki Mugur Isărescu, a jegybank elnöke kedden. A válság kirobbanása óta a külföldi anyabankok 9 milliárd eurót vontak ki az országból, az összeg közel egyharmada 2013-ban távozott – írja a Napi Gazdaság.

A jegybankár szerint a bankszektor fordulóponthoz érkezett, a leánybankok egyre inkább a helyi piacról oldják meg forrásszükségleteiket, amit a szabályozói környezet is támogat, nem mellékesen azzal a céllal, hogy ösztönözzék a helyi valutában történő hitelezést. Végső búcsút nem vettünk a devizahitelektől, de lassan véget ér az egyensúlytalanság: a devizahitelek aránya 60 százalék alatt áll, rövid távon pedig 50 százalékra csökken – mondta Isărescu.

A hitelezési kedv látványos fellendülésére rövid távon nincs remény, a mennyiségnél fontosabb a minőség, így a bankoknak elsősorban a termelővállalatok felé kellene orientálódniuk – véli Isărescu. Fegyelmezett fiskális politikával Románia középtávon évi 5-6 százalékos gazdasági növekedést céloz meg – mondta pénteken Ioana Petrescu pénzügyminiszter.

Románia az uniós országok között Görögország után a második legnagyobb költségvetési kiigazítását hajtotta végre, aminek következtében a deficit a 2009-es 9 százalékról a GDP 1,7 százalékára mérséklődött idén, a kormányintézkedések pedig 13 ezer új munkahely létrehozását eredményezték. Bukarest idén 2,5 százalékos GDP-bővüléssel számol a tavalyi 3,5 százalékhoz képest, a Nemzetközi Valutaalap 2014-ben 2,4, jövőre pedig 2,5 százalékos növekedést jósol.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X