Szeptemberben 10,1 százalék volt munkanélküliség az EU-ban


-A A+

Az előző hónaphoz képest nem változott, de az egy évvel korábbi rátához képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a munkanélküliség szeptemberben.

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala pénteken közzétett jelentése szerint az euróövezetben szeptemberben 11,5 százalék, az EU egészében pedig 10,1 százalék volt a munkanélküliek aránya, ugyanannyi mint augusztusban. Tavaly szeptemberhez képest azonban csökkent a munkanélküliség, akkor az eurózónában 12 százalék, az EU 28 tagállamában pedig 10,8 százalék volt az állástalanok aránya. Az Eurostat becslése szerint az EU-ban szeptemberben 24,512 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,347 millióan az euróövezetben.

A legalacsonyabb szeptemberben Németországban (5 százalék) és Ausztriában (5,1 százalék) volt a munkanélküliségi ráta, míg a legmagasabb Görögországban (26,4 százalék) és Spanyolországban (24 százalék). Görögországból csak júliusi adatok állnak rendelkezésre.

Egy év alatt 21 tagországban csökkent a munkanélküliség, hat országban nőtt, egy országban, Belgiumban pedig nem változott. A legnagyobb csökkenést Magyarország mutatta fel, ahol tavaly augusztushoz képest 10,0 százalékról 7,6 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, majd Spanyolország és Portugália következik, ahol 26,1 százalékról 24 százalékra, illetve 15,7 százalékról 13,6 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. Ezzel szemben Finnországban 8,2 százalékról 8,7 százalékra és Franciaországban 10,3 százalékról 10,5 százalékra nőtt a munkanélküliség.

A fiatalok körében is csökkent a munkanélküliség. Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében 21,6 százalék, az euróövezetben pedig 23,3 százalék volt az állástalanok aránya szeptemberben, míg egy évvel korábban még 23,5 százalékos, illetve 24 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 53,7 százalékos volt a munkanélküliség ebben a korosztályban, majd Görögország (50,7 százalék), Olaszország (42,9 százalék) és Horvátország (harmadik negyedévi adatok szerint 41,8 százalék) következik.

A 25 éven aluliak körében az Eurostat adatai szerint Magyarországon augusztusban 21 százalék volt a munkanélküliségi ráta a tavaly szeptemberi 26,4 százalékkal szemben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X