Március 15-től zárva maradnak vasárnap a magyar boltok


-A A+

Március 15-től vezetik be a nagyobb boltok vasárnapi nyitva tartásának tilalmát. Az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. Két fideszes képviselő tartózkodott a szavazáson.

Megszavazta a parlament kedden "a vasárnapi pihenőnap bevezetését", így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát - amelyet fideszes kezdeményezésre a tárgyalás során több ponton is átírtak - 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A fideszes Bencsik János, ahogy előre megígérte, tartózkodott a szavazáson, frakciótársa, Kovács Sándor úgyszintén. Orbán Viktor, Kósa Lajos, Szijjártó Péter, Tállai András, Seszták Miklós, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc nem vett részt a szavazásban.

A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek.

A törvény azzal kapcsolatban is több kivételt tartalmaz, hogy mely boltok lehetnek nyitva vasárnaponként. Így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.








EZT OLVASTA MÁR?

X