Idén kevesebb autót gyártottak Romániában, mint tavaly


-A A+

Az idei tizenegy hónap adatai szerint is zsugorodott a járműgyártás - közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete csütörtökön.

A január-novemberben 363 905 járművet gyártottak, ami 3,5 százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az első tíz hónap után még 4 százalékos csökkenést jegyeztek.

A járműgyártás mintegy 86 százalékát a francia Renault tulajdonában lévő Dacia adja, amelynek üzemében 314 719 gépkocsit gyártottak, 49 178 autót (13,5 százalék) a Ford állított elő, öt teherautót a brassói Roman gyár.

Az értékesített új autók száma csaknem 24 százalékkal nőtt a tavalyi első tizenegy hónaphoz képest, az idén 76 525 járművet adtak el. Az eladások növekedése továbbra is a jogi személyek vásárlásainak köszönhető. 

Csökkent a használt és az új gépkocsik közötti arány, tavaly még négy használt autóra jutott egy új gépkocsi, most háromra jut egy.

Az autóeladások csaknem másfél éve folyamatosan nőnek, az ágazat reméli, hogy az idén sikerül meghaladni a 100 ezer eladott gépkocsit. A nemzetközi gazdasági válság előtt, 2007-ben évente 360 ezer autót értékesítettek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X