Jó mezőgazdasági évet zárt Maros megye


-A A+

Rekordterméssel zárta a 2014-es évet Maros megye, ugyanis a mezőgazdaság szempontjából megfelelő időjárás lehetővé tette, hogy kellő mennyiségű gabona teremjen. A szakemberek úgy vélik, az idei évben sem kell nagy veszteségekkel számolni.

Tavaly 35 ezer hektárnyi terület gabonatermését aratták, ennek a zöme búza volt – tájékoztatta a sajtót Liviu Timar, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Az igazgató elmondta, az időjárás megfelelt a mezőgazdaságnak, nem csak az aratás volt eredményes, de az őszi vetéseket is időben sikerült befejezni. A meglévő hótakaró megvédi a termést a fagyoktól, így túl nagy veszteségekkel az idén sem kell számolni.

A tavasszal további 100 ezer hektár bevetését tervezi a megyei szakhivatal.  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X