Románia olcsó országnak számít (INFOGRAFIKA)


-A A+

Globális felmérés készült arról, mennyibe kerül az élet a világ különböző országaiban. A Numbeo statisztikái szerint Románia egészen olcsón élhető ország, derült ki.

A Numbeo a számokat a New York-i átlaghoz igazította, azaz amikor Románia mellett a 42.39 szám szerepel, ez azt jelenti, hogy az amerikai metropolisz árai mellett 42 százalékosak a hazaiak. Az alábbi ábra azt mutatja, melyek a legdrágább és legolcsóbb országok, illetve, hogy hol helyezkedik el ezek mellett Románia és Magyarország. Figyelembe vettük az összesített adatokat, a lakások béreinek árát, az élelmiszerárakat és a helyi vásárlóerőt (ami Románia esetén 40.62, azaz a New York-i lakosokhoz képest hatvan százalékkal tudunk kevesebbet megvásárolni):

A következő ábrán azt mutatjuk, hogyan változott az elmúlt években Romániában az árak összesített indexe:

Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogyan különböznek egymástól a fent mért három index szerint a különböző romániai városok. Mint láthatjuk, jelentős különbségeket nem lehet felfedezni, bár az világos, hogy Bukarest és Kolozsvár némileg kimagaslik. A vásárlóerő Kolozsváron és Temesváron a legjelentősebb.

(Címlapi fotónk forrása: revista-piata.ro)








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X