Felerősödtek az euróválság jelei


-A A+

A június végi uniós csúcsot követő viszonylagos nyugalom után tegnap felerősödtek az európai válság jelei: Spanyolország csak büntetőkamattal jutott új hitelhez, Görögország pedig utoljára próbálkozik azzal, hogy rendbe tegye államháztartását.

Spanyolország tegnap egy nagy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy kiszoruljon a nyílt államkötvénypiacokról − idézi a Napi Gazdaság a Guardiannek nyilatkozó elemzőket. A rövidebb lejáratú papírok aukcióján kialakult magas, 5−7 százalékos hozamok a befektetők mély kétségeiről tanúskodnak, annak ellenére, hogy elkelt a felajánlott közel hárommilliárd eurós mennyiség.

Úgy tűnik, a piacok nem bíznak abban, hogy a spanyol gazdaság képes lesz kimászni a gödörből. A hozamok ezeken a lejáratokon hullámvasutaztak az elmúlt időszakban, a tegnapi eredménnyel azonban visszatértek a június végi uniós csúcsértekezlet előtti magasságba. Ez arra utal, hogy a befektetők már nem csupán a madridi kormány teljesítményével elégedetlenek, hanem az európai válságkezelés tehetetlenségét is kifogásolják.

Még mindig nem világosak a 100 milliárd eurós uniós bankmentő csomag feltételei és nem lehet kiszámítani, rászorul-e végül maga a spanyol állam az EU támogatására. Ez fejeződik ki a magas hozamokban. Eközben a három-, négy- és ötéves francia kötvények kibocsátásain bőven egy százalék alatti hozamok alakultak ki, ami azt mutatja, hogy a befektetők Franciaország minden gondja ellenére egyelőre a biztos menedékek között tartják számon az ország állampapírjait.

Az Európai Bizottság szóvivője, Simon O'Connor kénytelen volt cáfolni a spanyol El País napilap hírét, miszerint az európai stabilitási eszköz (EFSF) spanyol kötvényeket vásárolhat a bankmentő csomag fel nem használt keretéből. Ez állítólag szerepel a csomagról szóló tegnapi szavazás előtt a német Bundestag képviselőinek kiosztott 140 oldalas dokumentumban.

Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport szerint a 100 milliárdból csak 65 milliárd euróra lesz szükségük a pénzintézeteknek, ha ez így lenne, akkor 35 milliárd maradhatna kötvényvásárlásra. A hír szerint cserébe az állampapír-piaci segítségért Madridnak minden költségvetési karcsúsítási vállalását teljesítenie kellene. O'Connor leszögezte, hogy az eurózóna kormányai csak a bankok kisegítésére biztosítják a 100 milliárdos keretet. A német parlament alsóháza ennek szellemében tegnap támogatásáról biztosította a csomagot.

Eközben helyi megfigyelők szerint a görög tisztviselői kar tagjai úgy látják: elérkezett az utolsó esély az ország államháztartásának rendbetételére. Az EU−ECB−IMF trojka visszautasította azt a kérést, hogy az augusztusban lejáró görög adósság újrafinanszírozásához biztosítsanak 3,1 milliárd euró áthidaló hitelt a 174 milliárdos segélyalapból.

A kormány egyelőre csak 7,5−8 milliárd eurót talált meg abból a 11,5 milliárdos költségvetési kiadáscsökkentésből, amelyet a 2013-as és a 2014-es büdzséből kellene lefaragni − ez a vállalás feltétele az idei hitelrészletek folyósításának is. Az állam üzemi költségein, az önkormányzati támogatásokon és a közalkalmazottak megmaradt juttatásain spórolnának. Fotisz Kuvellisz, a kormánykoalícióhoz tartozó mérsékelt baloldali párt vezetője azt nyilatkozta, hogy Görögország talán már lényegében fizetésképtelen, hiszen az EU−IMF páros támogatása ellenére a GDP 162 százalékán áll az államadósság.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X