Az IMF az állami vállalatok hatékonyságának növelését kéri


-A A+

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az állami vállalatok hatékonyságának növelését kéri a bukaresti hatóságoktól, akárcsak az állami segélynyújtások beszüntetését. Erről Mihai Tudose román gazdasági miniszter nyilatkozott csütörtökön.

Az IMF küldöttsége jelenleg Romániában tartózkodik a 2013-ban, az IMF irányítása alatt megkötött, 4 milliárd euró elővigyázatossági típusú hitelszerződés keretében soron következő felülvizsgálati látogatás céljából. Ezen áttekintik, hogy Románia milyen mértékben tett eleget vállalt kötelezettségeinek.

A tárcavezető közölte, hogy az IMF legfőbb kérései közé tartozik az állami segélynyújtás beszüntetése, amit a nemzetközi hitelezők szerint Románia úgy ad, hogy időnként eltörli a vállalatoknak az állammal szemben felhalmozott adósságát. "Amikor egy állami vállalat nem fizet egy másik állami vállalatnak, az pedig egy harmadik állami vállalatnak, akkor ez a körbetartozás is egyfajta jogtalan állami segélynyújtásnak számít, hiszen az állami adósság egy részétől mentesített vállalat egy magántulajdonban lévő hasonló céggel állhat így tisztességtelen versenyben" - magyarázta a miniszter.

Hozzátette: egy másik követelmény az IMF részéről az állami vállalatok vezetőségének a politika befolyása alóli kivonása, valamint a közszférában a tartozások felhalmozódásának rendezése.

Pénteken kiderül minden

Darius Vâlcov pénzügyminiszter a héten közölte, hogy pénteken kerül sor a döntő találkozóra, amelyen kiderül, hogy érvényben marad-e Románia és az IMF között a hitelszerződés. A felek között már tavaly nyáron nézeteltérések merültek fel, a román kormány például a nemzetközi hitelezők jóváhagyása nélkül csökkentette 5 százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Ugyanakkor Mugur Isărescu, a román jegybank kormányzója úgy vélte, hogy a tárgyalások jól haladnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X