Újabb szintet tesznek látogathatóvá a parajdi sóbányában


-A A+

Újabb szintet tesznek látogathatóvá a székelyföldi parajdi sóbányában – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.

Sebestyén József bányaigazgató a hírügynökségnek elmondta, a jelenleg látogatható szintnél 24 méterrel mélyebben található egy olyan szint, amelyből az 1970-es években bányászták ki a sót. Arra készülnek, hogy ezt a szintet is látogathatóvá tegyék. A mélyebben húzúdó földalatti járatokat a gyógykezelésre érkezők számára rendeznék be, a jelenleg is látogathatókat pedig a turisták igényeihez igazítanák. 
    
Az igazgató hozzátette, jelenleg a mélyebb tárnákba vezető út kivájása zajlik, és ez a művelet is közel egy évet fog igénybe venni. Az igazgató úgy vélte, a fejlesztést 3-5 év alatt tudják befejezni, és annak összköltsége két- és hárommillió euró között lesz. 

A parajdi sóbánya tavaly 525 ezer látogatót fogadott, közel 150 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A bánya egyes járatait 1965-ben tették látogathatóvá. A bánya sós levegője elsősorban a légúti betegségekkel küzdők számára ajánlott. A jelenleg látogatható szintet 1980-ban nyitották meg a közönség előtt. A 20 méter széles, 12-18 méter magas járatokban szórakozási lehetőségeket is biztosítanak a látogatóknak. Kalandparkot, játszóteret, mozit és vendéglőt is kialakítottak a mélyben. 
    
A parajdi sóbánya a Székelyföldre látogató magyarországi turisták egyik legkeresettebb objektuma.








EZT OLVASTA MÁR?

X