Így vélekedik az RMDSZ az új adótörvénykönyvről


-A A+

Nagyobb fizetéseket és több munkahelyet eredményezhet az új adótörvény – véli Fejér László Ödön. A felsőháromszéki RMDSZ képviselő a vállalkozók szemszögéből értékelte az új jogszabály tervezetét. Szerinte üdvözlendő, hogy több pénzt hagyna az emberek zsebében.

„Az adózás senkinek sem tetsző szó, így kellemes meglepetést okozott az új adótörvény” – nyilatkozta Fejér László Ödön, aki szerint helytelen volt az a korábbi elgondolás, hogy vessenek ki minél több adófajtát, és lehetőleg minél több pénzt sajtoljanak ki a polgárokból.

„Negyed évszázad során mindig bebizonyosodott, hogy ebből a pénzből jórészt semmit nem csináltak, így üdvözölni tudom az új adótörvényt, amely az embereknél több pénzt hagy” – nyilatkozta Fejér László Ödön, aki szerint minden adónemnél lesz változás, de a leglényegesebb a hozzáadottérték-adónál (TVA) következik be. Jövő év januárjában ez 20 százalékra (pl. húsféléknél 9 százalékra) csökken.

Azt is pozitívumnak tartja, hogy csökkennek a munkaadók és a munkavállalók társadalombiztosítási járulékai is. A kézdivásárhelyi vállalkozó politikus szerint, ez tükröződhet a nagyobb fizetésekben és a munkahelyteremtésben is.

Hozzátette: jó hír az is, hogy csökken a jövedéki adó, és eltörlik a tavaly bevezetett 7 euró centes különbözetet az üzemanyagnál, ami tovább hozzájárul ahhoz, hogy a cégeknél és a lakosságnál is több pénz maradjon.

Fejér László Ödön úgy véli: az adók csökkentéséből származó 7 milliárd lejes kiesés egy részét pótolni lehetne, ha például jól menedzselik a több mint 1 200 állami tulajdonban levő vállalatot, amelyek adóssága 2013 végén a GDP 3.4 százaléka (kb. 22 milliárd lej) volt, és adóelmaradásuk a teljes román vállalati szféra 50 százalékát (1,3 milliárd lej) tették ki. 








EZT OLVASTA MÁR?

X