Bányászok végkielégítésére hagyott jóvá állami segélyt a kormány


-A A+

Bányászok végkielégítésére hagyott jóvá állami segélyt kormány, amely 2018-ig három feketeszénbánya bezárását tervezi a Zsil-völgyében.

A bukaresti kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy 143,75 millió lejt folyósít a Zsil-völgyi bányák bezárásával megbízott állami vállalatnak. Ebből 50,1 millió lejt fordítanak a három bánya dolgozóinak folyósítandó végkielégítések, valamint a bezárással járó költségek fedezésére. A kormány vállalta, hogy 2011 és 2018 között bezárja a petrilai, a paroseni és az uricani feketeszénbányákat.

A kormány közleménye szerint a szerdai döntés összhangban van az Európai Bizottság jóváhagyásával, amely engedélyezte Romániának, hogy összesen 1 milliárd 169 millió lej állami segélyt nyújtson a szóban forgó hét éves időszakban a veszteségesen működő szénbányák bezárása érdekében.

A petrilai, a paroseni és az uricani bányáknak mintegy 1700 dolgozója van. A Romániának elővigyázatossági hitelszerződést biztosító Nemzetközi Valutaalap (IMF) február elején a bányaiparban tervezett leépítések miatt nem tudott megállapodásra jutni a  kormánnyal. Az IMF azt kérte Bukaresttől, hogy zárja be a Hunedoara és az Oltenia energetikai központokat, de a román hatóságok ezt ellenzik.

A múlt héten a három bánya dolgozói tüntettek amiatt, hogy elmaradások vannak béreik kifizetésében. A szakszervezetek szerint a vállalat azért nem tudja teljesíteni idejében bérkifizetési kötelezettségét, mert a Hunedoara energetikai központ, amely energiát termel a vájárok által kitermelt feketeszénből, nem fizeti ki idejében a nyersanyagot. A bányászok szerint egyéb pótlékokat sem kaptak meg, így jövedelmük a két évvel ezelőtti szinthez képest megfeleződött.








EZT OLVASTA MÁR?

X