Borbély: lehet és kell pályázni!


-A A+

Fedezzük fel! – új kezdet az EU-s finanszírozásban címmel szervezett konferenciát a Kós Károly Akadémia, a Wilfrid Martens Centre és az RMDSZ március 13-án, pénteken Marosvásárhelyen.

A 2014–2020 közötti pénzügyi időszakban az Európai Unió új finanszírozási programokat indított, mások átalakulnak, illetve egyes eljárások megváltoznak. A konferencia célja, hogy az EU-s pályázati projektek kidolgozását és lebonyolítását szakemberektől származó gyakorlati információkkal segítse, hogy a magyar szervezetek és vállalkozók a pályázások területén sikeresebbek legyenek.

A marosvásárhelyi konferencián résztvevőit, a kis- és közepes vállalkozókat Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke köszöntötte, aki az előrelépés, a haladás fontosságáról beszélt, arról, hogy a rendelkezésre álló alapokat ki kell használni, a lehetőségekkel élve kell építkezni Romániában.

A pályázatok szempontjából Románia az utolsó helyen áll, bizonyos fejezetekről nem megfelelően tárgyalt, most pedig olyan vállalásai vannak például a környezetvédelem területén, amelyeket nem lehet kivitelezni – hívta fel a figyelmet Borbély László.

A politikus elmondta, az RMDSZ-nek már 2011-ben is határozott elképzelése volt arra vonatkozóan, hogyan hívhatja le Erdély, az erdélyi magyarok hatékonyan az uniós pénzeket. Az elképzelés kiemelten a kis- és középvállalkozásokra fókuszált.

„Akkor az elképzelést nem vették figyelembe, és csak most tartunk ott, hogy néhány programot elfogadtak és lehet pályázni. De miért kellett eddig várni?” – tette fel a költői kérdést Borbély, hangsúlyozva, hogy lehet és kell pályázni, még akkor is, ha sokszor körülményes, nehéz, bonyolult.

A következő évek prioritásai az Európai Unióban az innováció, a kutatás, a versenyképesség. A fejlesztési régiók, amelyek létrejöttét erőltették, nem csupán Romániában, de más EU-s országokban sem váltották be a hozzájuk fűzött elvárásokat, a szegény vidékek továbbra is szegények maradtak, vagy még tovább szegényedtek, a gazdag vidékek pedig tovább gazdagodtak.  

Borbély László kiemelte, most már nem ezeken a fejlesztési régiókon van a hangsúly, hanem egy új koncepció született: a klaszter-rendszer. Ez nem csak a vállalatok közötti összefogást jelenti, hanem a térségek, kistérségek együttműködését is. Maros megyében a magyarországi kapcsolatok eredményeként már évek óta megalakultak a kistérségi egyesületek, felismerték az ezekben rejlő lehetőségeket, hogy ezek viszik előre a gazdaságot – mondta Borbély László.

A 2014-2020-as EU-s finanszírozásokról, az új finanszírozási lehetőségekről Csutak István pályázati szakértő, volt európai integrációs államtitkárt tartott előadást, majd az európai programok és a romániai felhívások ismertetése, a Horizon 2020, a COSME, az Erasmus fiatal vállalkozóknak bemutatása következett.

A délutáni előadások tematikái: a vállalkozások felkészítése az EU-s pályázatokra, gyakorlati tanácsok a 2007-2013-as tapasztalatok alapján, a pályázatírás és projekt-kivitelezés útvesztői. A konferencia Kádár Magor előadásával zárul, aki a projektek kommunikációjáról és promoválásáról értekezik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X