Románia egymilliárd euró korrekciót köteles fizetni az EU-nak


-A A+

A 2007-2014-es költségvetési ciklusra Romániának 1 milliárd euró korrekciót kell fizetnie az Európai Uniónak - jelentette ki csütörtökön Eugen Teodorovici miniszter.

Az európai pénzekért felelős tárcavezető Kolozsváron elmondta, hogy ez az adat a román hatóságok becslésén alapszik. Bukarest azzal számol, hogy ennyi pénzt kell fizetnie azért, mert az említett költségvetési ciklusban nem megfelelően zajlottak le az uniós pénzből megvalósuló beruházások esetében kiírt közbeszerzési eljárások.

"Ezt az árat Románia a butaságért fizeti, hiszen kulcspozícióba olyan emberek kerültek, akiknek nem lett volna keresnivalójuk, főleg a közbeszerzéseknél" - mondta a miniszter. Hozzátette: egyes operatív ágazati programok esetében 10, 15, 25 százalékos korrekciót állapított meg Brüsszel, ezért van szó ilyen nagy összegről.

Rámutatott: ha nem lenne ez a korrekció, akkor Románia abszorpciós rátája (az uniós pénzek felhasználási aránya) már 60 százalékon lehetne a jelenlegi 53 százalék helyett. Románia két éves haladékot kapott a 2007-2014-es költségvetési ciklus pénzeinek felhasználására. A miniszter reményei szerint az uniós pénzek felhasználási aránya eléri majd a 80 százalékot.

A 2014-2020-as költségvetési ciklusban 43 milliárd euró áll Románia rendelkezésére az EU költségvetéséből, a korábbi ciklusban Bukarest 33 milliárd eurót hívhatott le.








EZT OLVASTA MÁR?

X