Több tucat erdélyi boltot bezárt már az adóhatóság


-A A+

A voceatransilvaniei.ro tudomása szerint több tucat boltot záratott be eddig Erdélyben az adóhatóság (ANAF), mert tulajdonosaik nem tartották be az adócsalás megelőzésére hivatott új előírásokat.

Az ANAF adócsalás-ellenes igazgatóságának szóvivője a portál értesüléseit megerősítette, ám nem tudott még pontos információkkal szolgálni arról, hogy eddig összesen hány üzletre került lakat. Alexandru Cristea emlékeztetett, hogy a szigorítások március elsején léptek életbe, ám az ellenőrök a hónap első két hetében még nem büntettek, csak boltról boltra járva figyelmeztették a tulajdonosokat az előírások betartására.

Ezek szerint a boltokban kell lennie pénztárgépnek, kötelező a kasszabon kiállítása, illetve jól látható helyen ki kellett függeszteni egy plakátot, amely szerint fizetés nélkül távozhat a vevő a termékkel, ha nem kap pénztári nyugtát. Március 15. után ismét útnak indultak az ANAF ellenőrei, de ezúttal már bírságoltak is. Az előírások megszegéséért 10 és 15 ezer lej közötti büntetés jár, az üzletet pedig egy és három hónap közötti időtartamra bezárják.








EZT OLVASTA MÁR?

X