"Amerikai" borravalót javasolnak a székelyföldi vendéglősök


-A A+

A háromszéki vendéglősök a borravaló törvényesítését és egy olyan határérték megállapítását kérik, amely esetében még nem bírságolnak az adóellenőrök. Azt szeretnék, hogy amerikai mintára tegyék hivatalossá a borravalót, amelynek az ügyfél által meghatározott értéke szerepeljen a számlán.

A Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-ipari Egységek Szövetségének (SVESZ) elnöke, Kovács István lapunk érdeklődésére elmondta, szerda este válságtanácskozást tartanak a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, felvázolják problémáikat, és közbenjárását kérik a törvénykezés módosítása érdekében.

Kovács István rámutatott: mindannyian korrektül akarnak dolgozni, de a jelenlegi hiányos törvény miatt mindenki büntethető. Ebben az ágazatban ugyanis jellemző, hogy a pincérek szolgáltatásait az elégedett ügyfelek borravalóval jutalmazzák. Ezt azonban nem veszi figyelembe a jogszabály, ezért amikor az adóellenőr büntet. a törvény alapján jogszerűen jár el, de a vendéglősök aránytalanul magasnak tartják a bírságot és a boltbezárásokat.

Kovács István azt javasolja, hogy amerikai mintára tegyék hivatalossá a borravalót, amelynek az ügyfél által meghatározott értéke szerepeljen a számlán. A SVESZ elnöke szerint ezzel törvényessé válik a befolyt összeg, a vendéglős akár jutalmazni is tudja a vendégei által leginkább díjazott pincért, és az állam is bevételre tesz szert.

Édler tíz százalékos küszöböt javasol

A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Édler András egyetért azzal, hogy küzdeni kell az adócsalás ellen, de szerinte valamilyen arányokat be kellene tartani, hiszen nem az az adócsaló, akinek néhány lejes többlet van a kasszájában. Hozzátette: a vendéglőknél szokás, hogy a borravalót összegyűjtik, majd a nap végén elosszák a pincérek és szakácsok között.

Édler András javaslata szerint a vendéglő forgalmának függvényében meg kellene állapítani egy különbözetet, például tíz százalékot – a borravaló átlagértékét –, amiért még nem zárják be a boltot.

Az adóhatóság (ANAF) közleménye szerint március 15. és 23. között összesen 3,8 millió lej pénzbüntetést szabtak ki, 550 ezer lej értékben koboztak el árut és 174 kereskedelmi egység tevékenységét függesztették fel. Kovászna megyében 25 ezer lejre bírságoltak és két vendéglőt zártak be egy hónapra. Édler András szerint az ellenőrök feladatai közé tartozik az útmutatás is, vagyis első alkalommal fel kellene világosítsák azt aki hibázott, és ha következőkor is elköveti ugyanazt, vélhetően rosszindulatú és szigorú büntetést lehet rá kiróni.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X