Nem fognak többé „banikért” büntetni az adóellenőrök


-A A+

Az országos adóhatóság (ANAF) nem büntet többé üzleteket és vendéglőket mindössze néhány lejes hiányért – ígéri az intézmény elnöke.

Gelu Ștefan Diaconu a HotNews portálnak szerdán adott interjúban elmondta: csütörtöki ülésén a kormány törvénymódosítás-tervezetet készül elfogadni, amely szerint a kereskedelmi egységek csak 300 lejnél nagyobb összegű hiány miatt büntethetők.

A módosítással az ANAF elnöke is egyetért, de azt tagadta, hogy az adóellenőrök „banik” miatt büntettek volna az elmúlt napokban. Diaconu hangsúlyozta, az országos ellenőrzési akcióknak máris van hatása: legalább húsz százalékkal nőtt a kereskedők által bevallott jövedelem. „A tíz-tizenöt túlkapás-gyanús eset miatt nem kellene kétségbe vonni az ellenőrzéseink eredményességét” – jelentette ki.

Az ANAF elnöke elmondta: a borravaló törvényesítésére is van javaslatuk. Az elképzelés az, hogy ezek az összegek szintén felkerülnek majd a kasszabonokra, ám a pénzt külön könyvelik el a pénztárgépek, és mindössze a 16 százalékos jövedelemadót kell majd utánuk fizetni, társadalombiztosítási járulékot nem. 








EZT OLVASTA MÁR?

X