Június elsejétől 9 százalékra csökken az élelmiszerek áfája


-A A+

Június elsejétől valamennyi élelmiszer, az alkoholmentes italok és közélelmezéssel kapcsolatos szolgáltatások árának hozzáadottérték-adója (TVA-áfa) egységesen 24 százalékról 9 százalékra csökken – jelentette be kedden a miniszterelnök.

Victor Ponta tájékoztatása szerint a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet tervezete már elkészült. Az intézkedés becslések szerint 5 milliárdos bevételkiesést okoz majd az idei költségvetésnek. Ellenére a kormányfő kijelentette: tartja magát ahhoz a korábbi ígéretéhez, hogy jövő év január elsejétől valamennyi termék és szolgáltatás TVA-ja a jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökken.

Ponta szerint az intézkedésnek van gazdasági megalapozottsága, mert a tervezettnél mintegy 3 milliárd lejjel nagyobbak voltak az első évnegyedben az adóbevételek. Az év első három hónapjának adóbevételei ugyanakkor 5 milliárd lejjel meghaladták a 2014 első negyedévében jegyzett összeget.

Az áfacsökkentés Victor Ponta azzal is indokolta, hogy egyrészt az Európai Unióban a románok költik jövedelmük legnagyobb hányadát (csaknem harmadát) élelemre, másrészt az élelmiszerágazatban a legmagasabb az adókerülés mértéke. A kormány azt reméli, hogy az élelmiszerek áfájának csökkentése hozzájárul az ágazat versenyképességének javításához, a feketegazdaság visszaszorításához és növeli az ország élelmiszerbiztonságát.

Mint ismert, korábban a kormány csupán az alapélelmiszerek áfáját csökkentette volna jövő év januárjától 9 százalékra. Az időközben fogdába került Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter azt is meglebegtette, hogy az intézkedést már november elsejétől bevezetik.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrég közölte: ellenzi a kormány adócsökkentési terveit, amelyeket túl korainak tart. Hasonló álláspontra helyzkedett a Költségvetési Tanács is. A hírtelevíziók által megszóltatott elemzők szerint Victor Ponta azért próbálja minél gyorsabban életbe léptetni a liberálisok által is szorgalmazott adócsökkentéseket, hogy kifogja a szelet jobbközép politikai ellenfelei vitorlájából a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások előtt.

12 százalékos árcsökkenés lehet

A maszol.ro kiszámolta: ha a romániai kereskedők úgy csökkentik a hozzáadottérték-adót (TVA-áfa), hogy közben az alapárat nem növelik, akkor június elsejétől 12 százalékkal csökken az élelmiszerek ára az országban.

Bármilyen termék új ára könnyen kiszámolható, ha a jelenlegi árát 0,88-cal megszorozzuk. Így például a hipermarketekben egy liter 1,5 százalékos zsírtartalmú tej ára jelenleg 5 lej. Az áfacsökkentés után a termék ára 4,4 lejre csökken. Természetesen csak abban az esetben, ha a kereskedő nem emeli időközben a tej alapárát is. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X