Hétfőn egy egész ország a szerencséjét lesi


-A A+

Hétfőn délelőtt fél 12-kor élő adásban közvetítik a lottótársaság stúdiójából a köztelevízió a nyugtalottó első sorsolását. Az adócsalás visszaszorítására bevezetett szerencsejáték nyereményalapja egymillió lej, amit kiosztanak a nyertes kasszabonok tulajdonosai között.

Mint már beszámoltunk róla, erre a sorsolásra a február 2. – március 28. között kiállított pénztári nyugtákkal lehet benevezni. Ha megőrizte a nyugtákat, akkor nem kell egyebet tennie: hétfőn délelőtt szedje össze egy kupacba a papírfecniket, és ellenőrizze, hogy nyert-e. A 999 lejesnél nagyobb összegű kasszabonokat már most szemétre dobhatja, mert ezek nem vesznek részt a sorshúzáson.

Melyik nyugta a nyerő?

A lottósorsolás tájékoztatása szerint a sorsolás a lottóhúzásnál használt urnával és golyókkal történik, három lépésben. Előbb a nyertes dátum hónapja dől el: ha 2-es, akkor február, ha 3-as, akkor március (az urnába ételemszerűen csak ez a két golyó kerül). Utána egy 1 és 28 közötti szám következik: ez nyertes dátum napja. Harmadik lépésként egymás után három, 0 és 9 közötti számot húznak ki: ez lesz a nyertes összeg három számjegye. Ha az első szám 0, akkor a nyertes összeg kétszámjegyű. Ha az első kettő 0, akkor egyszámjegyű.

Az a nyugta a nyerő, amelyen a nyertes dátum és pénzösszeg szerepel. Tehát ha a kihúzott számok sorrendben mondjuk a 3, 11, 0, 9, 3, akkor először is ellenőrizze, akad-e olyan nyugtája, amelyen a március 11-i dátum szerepel. Ha igen, akkor ellenőrizze a feltűntetett összeget. Ha ez 93, ön akkor nyert, ha a nyugtáján egy 93,00 és 93,99 közötti szám szerepel, mert a lekerekített összeg a nyerő. Figyelem: a TVA-val együtt számított összeget keresse.

A készpénzzel, bankkártyával vagy ételjegyekkel történő kifizetésekkor kapott nyugták egyaránt részt vehetnek a játékban. Érvényesek a valutaváltók vagy a nem áfaköteles cégek által kibocsátott kasszabonok is.

Fontos tudnivaló, hogy a nyugta csak akkor vehet részt a sorsolásán, ha az adóhivatal nyilvántartásában szereplő pénztárgéppel állították ki. Ezért ellenőrizze, hogy rajta van-e a kasszabonon a pénztárgép úgynevezett logótípusa és adószáma, a sorszáma és a dátuma. A számoknak olvashatóaknak kell lenniük.

Hogyan kapja meg a pénzét?

Ha elmulasztotta az élő adásban közvetített sorsolást, ne csüggedjen: a nyertes számokat legkevesebb 30 napig közzéteszik az országos adóhatóság és a lottótársaság honlapján, de a sajtó amúgy is tele lesz velük.

Ha szerencséje volt, akkor már a sorsolást követő napon, április 14-én, de legkésőbb május 13-ig keresse fel a nyertes nyugtával a legközelebbi adóhivatalt (ANAF), és vigye magával a személyi igazolványának másolatát is. Itt egy formanyomtatványt kell kitöltenie. Ezt a nyomtatványt a helyszínen a kezébe nyomják, de előzetesen letöltheti a pénzügyminisztérium honlapjáról is. Távozásakor kap egy másolatot a nyertes nyugtáról, illetve egy elismervényt arról, hogy kérvényezte a nyereményét.

Ekkor még azt sem fogja tudni, hogy pontosan hány lej ütötte a markát. A nyeremények összegét a pénzügyminisztérium csak akkor közli, ha leellenőrizte az összes nyertes nyugtát. Ez leghamarabb május 14-én történik meg. Ha több érvényes nyertes szelvény van, akkor a nyereményalapot ezek között osztják szét egyenlő arányban.

A pénzt a pénzügyminisztérium a május 13-át követő hatvan napon belül utalja a formanyomtatványon feltüntetett bankszámlájára. Ne lepődjön meg, ha az összeg kisebb a kihirdetettnél: nyereményének 16 százaléka az államot megillető adó. Sok szerencsét!








EZT OLVASTA MÁR?

X