Több ezer ember tüntetett a Déli-Kárpátokat átszelő autópályáért


-A A+

Több ezer ember vonult utcára csütörtökön Mioveniben, akik a Pitești és Nagyszeben közötti autópálya megépítését sürgették.

A tüntetők a francia Renault tulajdonában lévő Dacia gépkocsigyár Mioveni városban működő gyárának alkalmazottai és hozzátartozói voltak. A hírügynökségek 6-7 ezerre becsülték a tiltakozók számát, akik amiatt elégedetlenek, hogy a  kormány csak 2020 után építi meg a Déli-Kárpátokat átszelő autópályát. Attól tartanak, hogy a késlekedés miatt a Renault elköltözteti a Dacia üzemét Romániából.

Ion Iordache szakszervezeti vezető szerint a dolgozók utolsó alkalommal tiltakoztak békésen, legközelebb radikálisabb módszerhez kell folyamodniuk, hogy a kormány megértse, milyen fontos a beruházás. A szakszervezeti vezető szerint ha a kormány nem siet, Románia legnagyobb gépkocsigyártója elköltöztetheti üzemét 2020-ban más országba. Hozzátette: már az idén is számítanak leépítésekre amiatt, hogy a gyártó szállítási költségei nagyobbak amiatt, hogy nincs autópálya.

Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb vezetője is úgy vélte, hogy a járműipar nem áll helyben, erős a konkurencia, ezért valamennyi gyártó költséghatékonyságra törekszik, és fennáll a veszély, hogy a Dacia elköltözteti üzemét, ha a szóban forgó autópálya nem épül meg.

Ponta bölcsességre intett

Victor Ponta miniszterelnök bölcsességre és felelősségre intette a szakszervezeti vezetőket. Úgy vélte, hogy a gyár éppen akkor költözhet el Romániából, ha a dolgozók folytatják a tüntetéseket. A nagy szállítási költség és az autópálya hiánya miatt már a vállalat vezetősége is panaszkodott korábban. A gyártó kilátásba helyezte, hogy elköltözteti üzemét a marokkói Tangerbe, maradását a romániai bérek alakulásától és az infrastruktúra fejlesztésétől tette függővé.

 A Dacia teszi ki a romániai gépkocsigyártás 86 százalékát. A mioveni-i üzemből főleg Nyugat-Európába exportálnak járműveket.








EZT OLVASTA MÁR?

X