Hétszáz munkahely-lehetőség közül választhattak a Maros megyeiek
Állásbörzét tartottak Maros megyében: Marosvásárhelyen, Szászrégenben és Dicsőszentmártonban, összesen 700 munkahely-lehetőségből választhattak az érdeklődők.
Sokan találtak munkát, sok munkakeresőt visszahívtak egy következő beszélgetésre – mondta az újságíróknak Gheorghe Ştef, a Maros megyei munkahivatal vezetője. Az állásbörzén 47 egyetemi végzettséggel rendelkezőnek ajánlottak álláslehetőséget, köztük van informatikus, mérnök, állatorvos, jogtanácsos. Ezen kívül szakképesítéssel és szaktudással rendelkező ácsot, hegesztőt, szakácsot, pincért, lakatost, vagy kábelgyártó szakmunkást kerestek.
Az egyik cég, a Hirschman például ötven szakképzett és szakképzetlen munkást alkalmazna gépkocsikábel-gyártásra, ám nem volt elegendő számú jelentkező, illetve nem feleltek meg az elvárásoknak. A munkát kínálók az üresen maradt állásaikra továbbra is várják a jelentkezőket, a munkaerő-elosztó hivatalban lehet érdeklődni, ott függesztik ki a lehetőségeket. Aki továbbra sem talál magának munkahelyet a létező meghirdetett állások közül, annak a mezőgazadaságban, vagy az építkezéseknél kínálnak majd munkalehetőséget.
- 38225 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38227 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38227 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38229 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38230 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38230 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni